Minden idők legnagyobb BitTorrent-pere indulhat

Vágólapra másolva!
Több mint huszonnégyezer amerikai felhasználót tervez beperelni A bombák földjén című Oscar-díjas filme gyártója.
Vágólapra másolva!

Az illegális tartalmak világával foglalkozó TorrentFreak blog értesülései szerint A bombák földjén című filmet kiadó Voltage Pictures 24 583 olyan amerikai internetező ellen indított tömeges pert, akik korábban BitTorrent szoftverrel letöltötték - és egyben másokkal is megosztották - a filmet.

Az Oscar-díjas film készítői eredetileg nagyjából ötezer felhasználót fogtak perbe, ám az alperesek száma végül több mint huszonégyezerre emelkedett. A TorrentFreak szerint az ügyben eljáró columbiai kerületi bíróságnak már le is adták az illegális letöltéssel és a film megosztásával vádolt felhasználók IP-címeit. Ezzel a lépéssel a világ eddigi legjelentősebb bittorrentes pere indult meg. Nemrég A feláldozhatók című filmet gyártó cég indított hasonló tömeges pert, abban azonban csak mintegy huszonháromezer internetező volt alperes.

A TorrentFreak úgy tudja, hogy az amerikai internetszolgáltatókkal kötött megállapodás értelmében az érintett netezők szolgáltatói havonta száz-százötven felhasználó adatait adják ki a bíróságnak a felperes által rögzített IP-címek listája alapján. Ilyen feltételek mellett a per évekig is elhúzódhat. A filmstúdió várhatóan arra törekszik majd, hogy valamilyen összeg megfizetése mellett peren kívül megegyezzen a filmet letöltő és megosztó felhasználókkal.