Olcsóbb netbookok jönnek az új Atom processzorral

Vágólapra másolva!
Az Intel bejelentette, hogy a fejlődő országok számára egy új, a korábbiaknál olcsóbb, bár kisebb számítású teljesítményű Atom processzort dob piacra.
Vágólapra másolva!

A PC World amerikai technológiai magazin beszámolója szerint a cég új, Atom N435-ös processzora a standard típusoknál lassabb, 1,33 gigahertzes órajelen működik, és egymagos, vagyis csak egy feldolgozó egységet tartalmaz.

Bár teljesítményben a lapka tipikus netbookokéban használt modellek alatt marad, olcsóbb is azoknál. Az új Atom chip alapjain kétszáz dolláros, azaz negyvenezer forintnál olcsóbb netbookokat is elkészíthetnek a gyártók, míg eddig a legolcsóbb készülék is kétszázötven dollárt, vagyis mintegy negyvenötezer forintot kóstált. Bár az árkülönbség Európában bagatellnek tűnik, a PC World szerint a fejlődő országok piacon ez az árcsökkentés is jelentős hatású. Az olcsó gépeket Linux-alapú operációs rendszerekkel fogják árusítani, hogy a Windows-licencek se növeljék a készülékek árát.