Nem muszáj a gyereknek apa gépével fotóznia

Vágólapra másolva!
Itt a nyár, a közösségi oldalak korában pedig nem lehet fényképezőgép nélkül érkezni a nyári táborba vagy a nyaralásra. Kiválogattuk a legolcsóbb, legokosabb, legstrapabíróbb fényképezőgépeket, amelyeket nyugodtan a gyerek kezébe lehet adni.
Vágólapra másolva!

Aki járni tud, az fényképezni is - gondolhatták a Vivivitar mérnökei, és terveztek egy sor fényképezőgépet a legkisebbeknek. A masinák markolata nagy, burkolatuk ütés- és vízálló, lencséik azonban hagynak maguk után kívánnivalót. Arra szerencsére mindegyik alkalmas, hogy a gyereknek legyen saját gépe, ne apa kamerájával akarjon mindenképpen játszani. A gyerekkamerák többnyire nem bővíthetők, a kis fényképészeknek be kell érniük a gépen tárolható 100-150 képpel.

A nagyobb gyerekeknek már nem a Spongyabobbal díszített, színes műanyagházzal rendelkező kamerák közül kell válogatni. A felnőtteknek szánt olcsó kompakt gépek tökéletesen megteszik: több funkciót kínálnak, mint egy gyerekkamera, szabadabban hagyják kísérletezni, ráadásul fogadnak óriási memóriakártyákat, így akár ezer képet is hazahozhat a gyerek a nyaralásról.

Forrás: [origo]
Spongyabob-kamera: inkább vidám, mint jó fényképezőgép

Már tízezer forintért is lehet kompaktot vásárolni, ha pedig húszezret szánunk rá, akkor extrákat is kapunk a géphez. Van vízálló típus, akad digitális képstabilizátorral vagy extranagy látószögű lencsével rendelkező modell, sőt még memóriakártyát és kis állványt is tartalmazó csomag is.

Fényképezőgép a Balaton mellé

Tizenkét megapixeles képet készít körömhegynyi szenzorával a Kodak EasyShare Sport C123. A sportverzió előnye, hogy három méterig vízálló, így vízipisztolycsatát, táborozókra lecsapó esőt vagy strandolást is lehet vele fényképezni. Beépített memóriával nem kényezteti el a vásárlókat a gép, a 32 megabájtra alig pár kép fér, olcsó SD-kártyával azonban négy gigabájtig lehet bővíteni a rendelkezésre álló tárhelyet.

Forrás: Kodak
Mindent túlél a rikító színű sportos Kodak

A C123 egyetlen hátránya, hogy nem rendelkezik képstabilizátorral, az érzékenységét pedig csak ISO 1250-ig lehet feltekerni, így az árnyékosabb helyeken vigyázni kell, be ne mozduljon a kép. Szabadtérre és nyárra, ahová a gépet tervezték, viszont legjobb vétel a 17 ezer forintos kis Kodak.

Száraz helyen tartandó

Megnő a választék, ha nem ragaszkodunk a vízálló házhoz. Az olcsóbb gépek is rendelkeznek képstabilizátorral, ami jelentősen megkönnyíti a sötét helyen való fotózást.

Forrás: Vivitar
Tízezer forint alatt is van már digitális kamera

A legolcsóbb játszós fényképezőgép a Vivitar V8324-es típusa, amelyet 9900 forintért vihetünk haza. A 8,1 megapixeles képeket készítő gép komoly hátránya, hogy csak 200-as fényérzékenységre képes, azaz enyhén borús időben még használható, beltéren, sötétben viszont nem fog jól teljesíteni. Ötezer forinttal drágábban azonban már megkapjuk az Olympus T-100-at, amely tudja az 1600-as fényérzékenységet és tízszeres zoommal rendelkezik. Bár manuális módja az Olympusnak sincsen, ez a gép már többnyáros kaland is lehet. A gyerek megszerezheti vele azt a tudást, amellyel el lehet már kérni apa fényképezőgépét néhány kattintásra.

Forrás: [origo]
A fényképezés alapjait meg lehet tanulni olcsó géppel is

A húszezer forintos lélektani határ alatt minden neves gyártónak vannak hasonló tudású készülékei. A barkácsolni vágyóknak akad olyan Canon, a Powershot A495, amelyet plusz szoftverrel lehet kiokosítani, de ez már bőven felsős tananyag. A csinos gépre vágyók pedig színes Fujifilmek és Casiók közül válogathatnak.

Kamera is van húszezer alatt

Az olcsó fényképezőgépeknek nem tartozik erősségei közé a videófelvétel. Többnyire borzasztó minőségben és csak kis felbontásban hajlandóak dolgozni. Ha a gyermek videózni akar, érdemes inkább egy olcsó videokamerát venni neki.

Forrás: Kodak
Ingzsebben is elfér a Kodak Mini

Jó érzékkel választották meg az olcsó videókamerák tervezői a legfontosabb funkciókat. A gyerekeknek szánt kütyük strapabíró házat kapnak, három-öt méterig vízállóak. A kamerák egyaránt használhatóak pancsoláshoz, a nyári vándortábor esős napjának rögzítéséhez, és azt is túlélik, ha a strand medencéjének legalján kell tölteniük néhány percet.

Forrás: Vivitar
Vízhatlan tok jár a Vivitar strapakamerához

A olcsóság egyetlen hátránya, hogy a kamerák nem rögzítenek HD-felbontásban. A Kodak divatszínekben kapható ZM1 Minije 640*480 pixeles felbontást tud, SD-kártyával bővíthető, beépített szoftvere pedig egyszerűvé teszi a felvételek megosztását a YouTube-on és a Facebookon. A 15 ezer forintos Vivitar DVR 510N a pancsolós kategória legolcsóbb tagja: öt méterig vízálló, frászt lehet vele hozni a Balaton halaira vagy a görög tengerpart medúzáira. A kamera beépített memóriája két gigabájtos, de SD-kártyát is fogad.

Ráér feltölteni

A legtöbb gyártó megpróbálta megspórolni a felhasználóknak a képek rendszerezésével, a videók feltöltésével járó fáradságot. Az okosabb gépek rögtön tudják a nyomtatóra küldeni a képeket, a kamerák pedig azonnal a YouTube-ra töltik a felvételeinket. A nagy, 2-4-8 gigabájtos memóriakártyáknak hála pedig egy hosszabb nyaralás összes képe is elfér egy kártyán.