Már javítják a meghibásodott Skype-ot

Vágólapra másolva!
Kedd délelőtt óta nem mindenki tud belépni a Skype-ba, a cég szerint már javítják a hibát, a megoldás órákon belül várható.
Vágólapra másolva!

Két hete sincs, hogy fél napra leállt a Skype, s most újra nem lehet belépni az internettelefonos szolgáltatásba. A cég hivatalos Twitter-csatornája szerint "kisszámú felhasználónak problémái lehetnek a bejelentkezéssel, keressük a hiba okát", ám a Washington Post szerint rengeteg európai ír tucatnyi nyelven Twitter-üzeneteket arról, hogy nem tud bejelentkezni a rendszerbe, s vélhetőleg a hiba jelentősebb számú felhasználót érint. Sokan azzal viccelődnek, hogy az egészről a május elején bejelentett Microsoft-felvásárlás tehet.

A Skype kedden negyed háromkor újabb üzenetet tett közzé, amely szerint azonosították a problémát, s becslésük szerint körülbelül egy óra múlva érdemes a pórul járt felhasználóknak újra próbálkozniuk a chateléssel és telefonálással. Az érintettek részéről a hiba elhárítása után további aktivitásra nincs szükség, a kliensprogram automatikusan újra csatlakozni fog, amint a szerverek erre lehetőséget adnak.