Értelmes végződéseket kaphatnak a webcímek

A ".com", vagy ".net" utótaggal rendelkező internetcímeket felválthatják a kreatívabb végződésű webcímek, mert az ICANN (a legfelsőbb szintű tartományneveket kezelő szervezet) a címkezelő rendszer liberalizációja mellett döntött. A tetszőleges végződésű címek sokba fognak kerülni és a szervezet fenntartja magának a jogot, hogy megtagadja egy új cím engedélyezését.

Az internetes névadásért felelős nonprofit szervezet hétfőn fogadta el azt az új gTLD (legfelsőbb szintű tartománynevek) programot, amelyben már nemcsak a nemzeti végződések (mint pl. a .hu), illetve a .com, .net. .org, .gov lesz használható, hanem tetszőleges karaktercsoport, sőt lehetőséget teremt kínai, cirill és más írásjelek használatára is. Az új tartománynevek elfogadása azonban az ICANN jóváhagyásához lesz kötve és jelentős, 185 ezer dolláros illeték mellett lehet kérvényeket benyújtani. A szervezet valós indokhoz köti majd a beadványok elfogadását. A liberalizáció 2012. január 12-től érvényes és az első elbírálások és engedélyek 2012 végére várhatók.

"Ma történelmet írtunk. Ez egy új korszak hajnala. Az internet címrendszerét most szabaddá tettük." - mondta Rod Beckstrom, a szervezet elnök-vezérigazgatója a döntést követő sajtótájékoztatón.

Elemzők szerint az új lehetőséggel legelőször nagyobb vállalatok élhetnek, így olyan címeket jegyezhetnének be, amelyek ".toyota"-val, vagy ".apple" utótaggal végződnek. A japán elektronikai óriás Canon már jelezte szándékát, hogy jogot kíván szerezni a ".canon" tartománynév használatára. Nem csak a vállalati kör érdeklődését keltheti fel a lehetőség. Városok és iparágak részéről is lehet számítani érdeklődőkre, így olyan internetes címek is lehetnek majd, mint a "kerekpar.budapest", vagy az "indiai.etel".

Az ICANN azonban figyelmeztetett: vallási és társadalmi érzékenységgel döntenek majd a beadványokról, így elkerülhetővé válnak a sértő címek. Továbbá, a változásokból profitálni vágyó domainkereskedőket elriasztandó, a gTLD-tulajdonosoktól elvárják majd, hogy működő honlapokat üzemeltessenek, és a tartománynevek továbbértékesítése is a szervezet engedélyéhez lesz kötve.

Jelenleg csupán 22 gTLD létezik, mint a ".com", a ".org", vagy a ".info". Ezen felül további 250 úgynevezett országos legfelső szintű tartománynév létezik, ilyen a magyarországi ".hu" is.