Blogszolgáltatót is lefoglalt a hackerek után nyomozó FBI

Vágólapra másolva!
Ártatlan szolgáltatások számítógépeit vitte el a hackerek után nyomozó FBI. A nyomozóiroda a DigitalOne szervertermében tartott razziát.
Vágólapra másolva!

Az ingatlanos, éttermes és bevásárlós blogokat futtató Curbed Network gépeit, a Pinboard könyvjelzőgyűjtő oldalt és az Instapaper cikkgyűjtő egyik szerverét foglalták le az FBI nyomozói a DigitalOne szerverközpontjában folytatott razzia során. A Reston városában történt akció során háromszekrénnyi gépet foglaltak le a hatóságok.

A Digital Trendsnek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő kormányzati forrás szerint az FBI hackerek után nyomozva jutott el a svájci székhelyű DigitalOne-hoz. A LulzSec hackercsoport elfogásához az FBI európai kibernyomozókkal fogott össze. Sergej Ostroumow, a DigitalOne igazgatója a sajtónak elmondta, hogy az FBI-ügynökök egy IP-címen található gépet kerestek, ezért is érte meglepetésként, amikor egész szerverszekrényeket kezdtek lefoglalni.

Az akcióval a legrosszabbul a Curbed Network járt, amelynek jelenleg sem érhető el az oldala. A Pinboard arra figyelmezteti felhasználóit, hogy az elvitt gépek miatt csak lassabban működik a szolgáltatás. Marco Arment, az Instapaper fejlesztője pedig a Twitteren jelentette be követőinek, hogy csupán a cikkgyűjtő oldal gyorsítására használt gépet vitték el, így a lap gond nélkül működik tovább.