A Google szívesen együttműködne a Facebookkal

Vágólapra másolva!
Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója szerint annak ellenére, hogy nemrég elindította saját közösségi oldalát, cége nyitott lenne a jelenleginél komolyabb együttműködésre a Facebookkal és a Twitterrel is.
Vágólapra másolva!

A jelenleg a cég igazgatótanácsának elnöki tisztségét betöltő, és többek között a cég kormányzati és külkapcsolatait gondozó szakember a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, még korai lenne megítélni, hogy a vállalat nemrég beindított közösségi oldala, a Google+ hogyan teljesít. Ugyanakkor Schmidt szerint jó jel, hogy a szolgáltatás zárt körű tesztüzemében nagyon sokan akarnak részt venni.

A szolgáltatás legnépszerűbb funkciója a magyarul Társalgónak, angolul Hangoutsnak nevezett videokonferencia-szolgáltatás, amelyben egyszerre többen is beszélgethetnek webkamerájuk segítségével. Hasonló szolgáltatást indított a napokban a Facebook is a Skype-pal közösen, de azon egyszerre csak két személy kommunikálhat - legalábbis egyelőre.

Eric Schmidt egyébként a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, szeretné, ha a Google a jelenleginél mélyebben tudná integrálni saját szolgáltatásaiba a Facebookot és a Twittert. Az utóbbi mikroblog szájt tartalmaiban eddig működött a Google valós idejű keresése, ám a két cég közötti határozott idejű megállapodás nemrég lejárt, így a funkció elérhetetlenné vált a keresőben. A szakember szerint a Facebookkal pedig cége nem tudott megegyezni arról, hogy a közösségi oldalon lévő ismerőseiket a Google+ használói importálni tudják az új szolgáltatásba.

Schmidt szerint a Facebook teljesen elsáncolja magát, így a közösségi oldalak között nem alakulhat ki igazi verseny, így a felhasználóknak mindegyik szolgáltatáson külön-külön kell létrehozniuk online énjeiket.