Táblagép előzte meg az Amazon e-könyv-olvasóját

Vágólapra másolva!
Nem csak olvasásra szeretnék használni eszközeiket a könyvek szerelmesei. Az IDC piackutató cég felmérése szerint 2011-ben többet vásároltak a tabletek funkcióival is rendelkező Nook Colorból, mint csak olvasgatásra használható riválisából, a Kindle-ből.
Vágólapra másolva!

A megvásárolható ekönyvek olvasása mellett internetezni is lehet a Barnes&Noble kereskedőház tabletjén. A kütyüre appokat lehet telepíteni, megjeleníti a Flash videókat, így játékra is alkalmas, ráadásul színes a képernyője. Az előnyei mellett egy hátránya is van a készüléknek: kijelzője háttérvilágítással rendelkezik, azaz inkább hasonlít az okostelefonokra vagy tabletekre, mint az e-papírból készült villanykönyvekre.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Angry Birds és könyvek is vannak a Nook Coloron

A színes kijelző azonban az IDC adatai szerint elég volt ahhoz, hogy a Barnes&Noble kütyüje átvegye a vezetést az Amazon Kindle-től. Hónapok óta vannak pletykák arról, hogy az Amazon is ki fog adni egy saját androidos eszközt, hiszen a könyvesbolt mellett egy ideje már mobilos szoftverboltot is üzemeltet. Az IDC adatai várhatóan arra fogják sarkallni a kereskedőházat, hogy minél hamarabb bejelentse tabletjét.

Az elmúlt negyedévben mind a tabletek mind az e-könyv-olvasók iránti kereslet csökkent. Ez részben a nagyon erős karácsonyi időszaknak, részben annak köszönhető, hogy nyáron kevesebb kütyüt vásárolnak az emberek. Az IDC szerint az évszakokhoz való igazodás az éretteb piacok sajátossága, és elképzelhető, hogy a tabletek iránt kisebb a kereslet, mint a hírverésből sejteni lehetne. A negatív hangú megjegyzés ellenére a piackutató cég 53,5 millió darabra növelte a 2011-ben várhatóan forgalomba kerülő tabletek számát a korábbi 50,5 millióról.