Okostelefonokkal szerelné fel hadseregét Amerika, már két kiképzőbázison is zajlik a bolti forgalomban is kapható mobilok tesztje. Arra már rájöttek a katonák, hogy a por és a rossz idő nem igazán árt a mobiloknak, a térerő hiánya és a szoftverhibák azonban őket is sújtják.

Először a White Sands és a Fort Bliss kiképzőközpontokban próbálják ki az okostelefonok katonai felhasználását, ám ha a pilot projekt sikerrel jár, még az idén telefonhoz juthatnak a tengerentúli katonák is. A kísérlet oka, hogy a katonák fiatalabb generációja telefonnal a kezében nőtt fel. "Ismerik, nagyon kényelmesen használják" - mondta az okosmobilról Michael McCarthy, a program vezetője. A rajok egyes embereinél már van taktikai rádió, ezek az eszközök meg is maradnak. Azonban míg rádiósból kevés van, addig okostelefont sokkal több katona kapna.

A gyalogság SMS-ben tudná tájékoztatni a parancsnokságot a helyzetéről, GPS-pozícióval ellátott fényképeket tölthetne fel a csatamezőről, hozzáférne az internetes térképekhez, és az ütközet után mobilról küldhetné be a jelentését az incidensről. A civilek számára is elérhető technológiák mellett komoly fejlesztésekben is gondolkodik az amerikai hadsereg. Olyan kibővített valóság megoldásban gondolkodnak, amely GPS-koordináták alapján a terepen levő csapatoknak hasznos információkat jelenítene meg a kamera képén.

A térerő még a katonáknak is gondot tud okozni

A pilot projektben az összes nagy gyártó és operációs rendszer részt vesz. Háromszáz androidos, Windows Phone 7-es és Apple okostelefont vizsgáltak be, továbbá az Apple, a Dell és a Hewlett-Packard tabletjeit is kipróbálták a katonák. "Az összes kipróbált készülék nagyon jó volt" - mondta McCarthy, de nem hallgatta el, hogy voltak mobilok, amelyek alkalmatlannak bizonyultak. A Samsung egyik mobilja hibás szoftverrel érkezett, és nem akart csatlakozni a mobilhálózathoz. Az iPhone pedig az AT&T hálózat hiánya miatt rosszul működött a sivatagi kiképzőközpontban. A sereg várhatóan két operációs rendszer mellett fog kikötni, és azokra íratják meg a terepen szükséges szoftvereket. Még így is kevesebbe fog kerülni az adófizetőknek a program, mintha saját telefont is kellene készíteni a katonáknak.

Az hadsereg több típust felölelő nagy tesztje mellett legalább még egy, okostelefonokkal kapcsolatos pilot is zajlik az egyik gyalogsági divíziónál. A Google szabad forráskódú operációs rendszerét, az Androidot módosítva hozták létre a Joint Battle Command-Platform Handheld nevű prototípust, amely szintén a terepen levő csapatok segítségét szolgálná GPS-információkkal és azonnali adatmegosztással.