Egymillió dollárért árulják a régi Tetrist

Vágólapra másolva!
Nem kevesebb mint egymillió dollárért hirdette meg egy spanyol felhasználó az eBay aukciós oldalon a Tetris című videojáték egy régi, alkotója által is dedikált kópiáját.
Vágólapra másolva!

Az eBayen indított aukció minimálára egymillió dollárt, vagyis mintegy 185 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetnie annak, aki meg akarja szerezni a nyolcvanas években kifejlesztett, de világszerte csak a kilencvenes évek elején ismertté vált programot.

Spanyol eladója egy japán kiadású, a régi Sega MegaDrive konzolba helyezhető változatát kínálja a játéknak eladásra, amelynek dobozát a Tetris írója, Alekszej Pazsitnov is dedikált. Az aukció leírásában az eladó azt állítja, hogy a megadrive-os japán verzió egy rendkívül ritka kiadása a Tetrisnek, amelyet négy évvel korábban tizenegyezer euróért, vagyis mintegy hárommillió forintnak megfelelő összegért vett meg. Az aukció oldalán az eladó egy közös fotót is közöl magáról és Pazsitnovról, amelyen kezében tartja a játékot, ezzel igazolva a dedikálás eredetiségét.

Forrás: [origo]
Japán kiadású, dedikált példány

A CNet híre szerint az eladó már két több mint 17 ezer dolláros vételi ajánlatot is elutasított, és nem titkolt célja, hogy annyiért adja el a játékot, hogy saját milliós befektetése is megtérüljön. Az aukció fórumán zajló eszmecseréből azonban az is kiderül, hogy a magas árat csak a szenzációkeltés céljából adta meg, valószínűleg már ötvenezer dollárért, vagyis tízmillió forintnak megfelelő összegért is megválna a régi Tetristől.