Gamifikáció: játékszerű kampánnyal próbál nyerni Obama

2011.08.18. 9:54

Helymegosztós játékkal és jelvénygyűjtéssel vág neki a 2012-es amerikai elnökválasztási kampánynak Obama. A közösségi médiát aktívan használó elnök lesz az első politikus, aki játékszerűvé próbálja tenni a politikát.

Világszerte alig tízmillió felhasználóval rendelkezik az Obama elnök kampánystábja javaslatára az elnök repertoárjába felvett Foursquare, ami az angol nyelvterület sikerszolgáltatásai között igen alacsony mennyiségnek számít. A bejelentkezős helymegosztó szolgáltatás ("itt vagyok, ki van itt még?") várhatóan mégis központi szerephez jut Obama 2012-es újraválasztási kampányában.

Az elnök nem saját nevével regisztrált a Foursquare-re, hanem Fehér Ház néven található meg a szolgáltatásban. A kampánystáb az elnök középnyugati útjáról fog bejelentkezni. Barack Obama különböző látogatásaihoz külön események készülnek, ahová az elnök hívei előre bejelentkezhetnek - írta a Fehér Ház hivatalos blogján. Az elnököt követők tippeket, listákat és történelmi információkat is kaphatnak a Foursquare-ben.

Új technikákhoz nyúl az Obama-stáb

Korábban is sejteni lehetett, hogy a 2009-ben erős netes kampányt folytató Barack Obama ismét modern eszközökhöz fog nyúlni. Az előző kampány során használt megoldások - például az iPhone alkalmazás és az önkéntesek számára épített közösségi oldal - mára a politikai marketing tankönyvek kötelező elemei lettek, amelyeket az elnök ellenfelei is alkalmazni fognak.

Forrás: Flickr
Az új technológiák megszállottja Obama főtechnológusa

A kampánystáb 2011 nyarának elején szerződtette a Threadless internetes pólóboltnál és a Szilícium-völgy induló vállalkozásai között tapasztalatot szerző Harper Reedet. Az extravagáns arcszőrzetű technikai gurut az önkénteseket segítő alkalmazások fejlesztésére vették fel. Reed az Obama-stábhoz való csatlakozása előtt már kísérletezett a helymegosztó szolgáltatásokkal, így a Fourqsuare kampányeszközzé tétele már valószínűleg az ő javaslatára történt.

Jelvények várnak az Obamát követőkre

A helymegosztós közösségi oldal használatához elengedhetetlen az okostelefon. A pontok és jelvények gyűjtéséhez a felhasználóknak minél több helyre kell bejelentkezniük mobilnetről. A Foursquare kliense a mobil helymeghatározó funkciójától kapott információk alapján ajánlja fel a felhasználónak a környéken levő helyeket, ő pedig a listából választhat, hogy melyikben tartózkodik. A státuszfrissítést a Facebookra és a Twitterre is ki lehet küldeni, így ez alapján a barátaink is ránk találhatnak a városban.

A helymegosztó szolgáltatás kedvezmények kiosztására is alkalmas. Nyugaton már megszokott, hogy az  egyes helyekre leggyakrabban bejelentkező felhasználók - őket hívja a rendszer polgármesternek (mayor) - kapnak valamit a teljesítményükért cserébe. A jutalom az ingyenkávétól a komolyabb kedvezményekig terjedhet. Hazánkban például a pesti Dürer Kert polgármestere ihatja első italát fél áron.

Az még nem látszik, hogy a helymegosztó közösségi oldal játékos, virtuális plecsnik kiosztására alapuló mechanikáját hogyan fogja használni az Obama-kampány. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy speciális jutalmak járnak majd a legnagyobb tömegrendezvényekre, legnépesebb elnöki beszédekre bejelentkező amerikaiaknak.

Forrás: Nan Palmero (Flickr, CC-BY)
Vajon mikor jelennek meg az első Obamás Foursquare jelvények? (fotó: Nan Palmero)

A bejelentkezős közösségi oldal a héten jelentett be új funkciókat, köztük annak a lehetőségét, hogy a felhasználó listát építhessen az általa érdekesnek talált helyekből. Egy magyar szakértő szerint a lista mód egyenesen az elnökválasztási kampányra készült. "Szerintem azok tippelnek helyesen, akik szerint a listákat igazából Obamának, egészen pontosan Obama kampányára fejlesztette ki a Foursquare. Számomra úgy tűnik, hogy a következő amerikai elnökválasztást Foursquare-rel, azon belül is gamification jellegű kampányelemekkel fogják levezényelni" - írta Habencius István, a bejelentkezés szolgáltatásokkal foglalkozó Dotdot.hu alapító-tulajdonosa a Foursquare újdonságait elemző bejegyzésében.

Divatossá teheti a játékokat a kampány

A gamifikáció, azaz a való világbeli feladatok játéklogikával, elérhető pontokkal, videojátékokat idéző jutalmakkal való felruházása valóban a kampányban alkalmazott egyik módszer lehet. A játékosítást már 2004-ben kitalálták - és ha belegondolunk, már hűségrendszerek, pontgyűjtő kártyák is ugyanezt a logikát előlegezték meg - ám csak 2010-ban vált marketinges varázsszóvá. A módszertől azt várják, hogy a kevéssé izgalmas tevékenységeket is olyan erővel ruházza fel, ami bevonja a felhasználót.

A Foursquare esetében különböző megszerezhető virtuális jelvényekkel motiválnak a szolgáltatás használatára. Más jelvényt kap, aki egy éjszaka több szórakozóhelyre jelentkezik be, vagy aki NASA épületeket gyűjt. A plecsnik egy részét csak bizonyos rendezvényeken lehet megszerezni, így valódi virtuális gyűjtői darabok is készülhetnek.

A jövő munkája a játék

A tapasztalati pontokkal, szintlépésekkel és avatárokkal nem csak elnökválasztást lehet nyerni. Egyes játékkutatók a világ megváltoztatására is a gamifikációt használnák. Jane McGonigal, az Institute for the Future agytröszt játékkutatással és fejlesztéssel foglalkozó igazgatója szerint a Föld nagy problémáinak megoldását játékként kellene tálalni a felhasználóknak. McGonigalt a legnagyobb ellenségei sem vádolhatják azzal, hogy szobatudós lenne. Több olyan játék tervezésében és lebonyolításában vett részt, amelyben meg is próbálkoztak a feladattal. A 2007-es World Without Oilban a végső olajválság utáni világ működését kellett kidolgozni a kísérletre benevezőknek, a 2008-as Superstructban  pedig a jövő megjóslásának feladata várt nem kevesebb, mint nyolcezer gamerre.

Forrás: Avantgame (public domain)
McGonigal szerint az emberi faj fennmaradásához még többet kell játszanunk

A videojáték stúdiók az évek során megtanulták, hogy olyan nehéz feladványokat kell adni a játékosoknak, amelyeket még le tudnak küzdeni, de már nagyon kell koncentrálniuk a feladat megoldására. Egy jól összerakott játék olyan odafigyelést vált ki a játékosból, amire csak néhány munka képes. McGonigal szerint ezt az energiát hasznos kérdések megoldására is lehet fordítani. Magyar felirattal is megtekinthető TED előadásában azt mondja, hogy a világban jelenleg heti 3 milliárd órányit játszanak videojátékkal, ám ez nem elég a problémák megoldásához, legalább heti 21 milliárd órányi játékra van szüksége az emberi fajnak a túléléshez.

A játékokból átvett mechanikákat azonban nem csak a világ jobbá tételére lehet használni. A pontgyűjtést már most is használják a kereskedelem serkentésére, a vásárlók jelvények helyett ugyan olcsóbban megvehető termékeket kapnak, de az elv ugyanaz. Hasonló módszerek tűnnek fel a továbbképzéseken vagy akár a céges levelezőfiókban is. A változásoknak a komoly üzleti szoftverek sem tudnak majd ellenállni. A ReadWriteWeb 2011 nyári  konferenciáján a Salesforce.com vezető tudósa JP Rangaswami beszélt arról, hogy a játékok a munkahelyen is meg fognak jelenni. A nem kifizetődő, nem érdekes munkákat a játékos visszacsatolás sem fogja vonzóbbá tenni - mondta Rangaswami, a többi munkát azonban megváltoztathatják a pontok és a jelvények.