Tévét dobhat piacra jövőre az Apple

Vágólapra másolva!
A PC World amerikai technológiai lap nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy az Apple jövőre egy saját fejlesztésű tévékészüléket fog piacra dobni, amely fejlett internetes szolgáltatásokat is kínál majd.
Vágólapra másolva!

A lap Gene Munster, a Pipar Jaffray nevű befektetési bank elemzője nyomán számolt be erről, aki névtelen belsős és beszállítói forrásokra hivatkozva számolt be az Apple lehetséges lépéséről. Az amerikai számítógépgyártó, amelynek elnök-vezérigazgatója, Steve Jobs a múlt héten mondott le, jelenleg meglévő tévéhez csatlakoztatható, online funkciókkal is rendelkező médialejátszót árusít Apple TV néven.

Munster információi szerint az Apple 2012 végén, vagy 2013 elején saját televízióval fog előrukkolni. A hírt egy másik elemző, a médialejátszókat gyártó TiVo és Sonos cégek igazgatótanácsában is tag Stewart Alsop is megerősítette. Alsop a VentureBeat online újságnak úgy nyilatkozott, hogy forrásaitól arról értesült, hogy az Apple tévéjének fejlesztése már folyamatban van, és valószínűleg jövő karácsonyra kerül a boltokba. Magáról a tévéről egyelőre senki nem tud semmit, de azt valószínűsítik, hogy az iPaden és az iPhone-on, valamint az Apple TV egységen is használt iOS operációs rendszer fut majd rajta, így többek közt közösségi oldalakat, játékokat is el lehet majd érni róla.

Bár egy ilyen eszközzel az Apple a Hulu és a Netflix nevű amerikai internetes tékáknak állíthatna konkurenciát, a vállalat pénteken megszüntette az iTunes nevű online zeneboltjában a tévésorozatok kölcsönzésének lehetőségét. Az iTunes amerikai használói egy dollárért kölcsönözhettek ki egy-egy sorozatepizódot, amelynek megtekintésére harminc napuk volt, ám ha már elkezdték nézni a műsort, azt két nap alatt be kellett fejezniük, ezt követően a fájl lejárt. A PC World beszámolója szerint az iTuneson már csak az epizódok megvásárlása lehetséges, amely két és három dollárt kóstál epizódonként attól függően, hogy hagyományos, vagy HD-felbontású műsorról van szó.