Kicsi, de nem csajos a Sony Ericsson minimobilja

Vágólapra másolva!
Erősebb, okosabb és szeretnivalóbb a Sony Ericsson könnyen zsebre vágható, bankkártyánál alig nagyobb androidos okostelefonja. Az Xperia Mini doboza ugyan színes, cserélhető hátlapokat rejt, mégsem egyértelműen csajtelefon.
Vágólapra másolva!

A Sony Ericsson a szeretnivaló, igazán jól kitalált, kategóriájukban okosnak számító hagyományos mobilok királya volt. A fotózásra kihegyezett K sorozata, a Walkman-mobiljai közel tökéletes butatelefonok voltak. Az iPhone kiadása után a cég hosszan kereste az útját, az első okostelefonjaik - például a még Symbiant futtató Vivaz - a nyomába sem értek az Apple készülékeinek.

A hagyományos mobilokon szerzett tapasztalatot a Sony Ericsson az Xperia Mini telefonok tervezése közben kamatoztatta. Az apró, tenyérbe rejthető okostelefonok eleve különlegességnek számítanak az internetezésre tervezett, óriáskijelzős telefonok korában. Az pedig valódi varázslat, hogy a Sony Ericsson tervezői tudtak olyan felületet készíteni, amely az apró, háromhüvelykes képátlójú kijelzőn is használható.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nem nagyobb egy bankkártyánál az Xperia Mini

A cég által Reality Display-nek nevezett technológiával készült, 320 x 480 pixeles felbontású kijelzőnek nincs oka a szégyenkezésre. A kép kristálytiszta, a felbontás pedig elég nagy ahhoz, hogy a népszerű androidos játékok elfussanak a Minin. A Sony-Ericsson helyspóroló megoldásai - például a programindító mappaként működő sarkok - miatt pedig ikonokkal is telerakhatjuk a felületet. A kis mobil pont úgy viselkedik, mintha tenyérnyi okostelefon lenne, épp csak kényelmesebb. Nem kell szégyenkeznie a Mininek a képrögzítés terén sem: kamerája öt megapixeles fotókat készít, és HD-felbontású filmek rögzítésére is alkalmas.

Örök gond a billentyűzet

A Sony Ericsson tervezőinek egyedül a billentyűzet jelentette kihívásokkal nem sikerült tökéletesen megbirkózniuk. Nem próbáltak teljes billentyűzetet erőltetni az alig öt centiméter szélességű képernyőre, helyette a régebbi készülékek kilencgombos klaviatúráját kapjuk meg. A c betűhöz így háromszor kell megérintenünk az egyes gombot, az s-hez pedig négyet kell tapintanunk a hetes gombra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fekvő nézetben előkerül a teljes billentyűzet

Ha bekapcsoljuk a prediktív szövegbevitelt, akkor nem kell szteptáncot járnunk az érintőkijelzőn, cserébe az angol szavak, webcímek beírásakor kell meggyőznünk arról a telefont, hogy ne ajánljon magyar kifejezéseket a Google.com vagy az Origo.hu helyett. A készüléket fektetett módba állítva pedig kapunk teljes billentyűzetet is, igaz ez elviszi a kijelző 80 százalékát.

Új és új szoftvert

A Sony Ericsson kis telefonja az Android legújabb 2.3.3-as verzióját futtatja. A cég korábban sokat késlekedett a szoftverfrissítések kiadásával, ám a jelenlegi verzió teljesen aktuális, újabb főverzió pedig még hónapokig nem várható.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ikonokkal is telerakhatjuk a Mini képernyőjét

Az Xperia Mini egyetlen problémáját az operációs rendszer alkalmi fagyásai jelentették. A többnyire stabilan működő, gombnyomásra gyorsan reagáló szoftver a legváltozatosabb időkben volt képes megdermedni. Nem tudtunk rájönni, hogy a nap közbeni zsebben hordás vagy a töltőn töltött éjszaka közben milyen impulzus érte a mobilt, de volt olyan, hogy csak a teljes újraindítás keltette életre a Minit. A hiba nem volt gyakori, hosszú napokat is kibírt gond nélkül a telefon, ám még így is zavaró volt a le-lefagyogató szoftver.

Verdikt: minden hibája ellenére ajánlott

Az Xperia Mini kifejezetten jó telefon lett, nagyon nehéz nem szeretni. 512 megabájt memóriája és 1 gigahertzes processzora miatt bámulatosan gyors. Tömege még nem túl nagy, de már érezteti, hogy a mobil komoly szerszám, nem holmi játék. Akkumulátora spórolósan két napra is elég, és sokat netezve sem merül le a nap felénél. Hatvanezer forint körüli ára pedig határozottan kedvező.

A készüléket elsősorban nőknek ajánljuk, ők probléma nélkül tudják használni a praktikus kis okostelefont. A férfiak közül csak azoknak javasoljuk a készüléket, akik készek néha megválaszolni a "csajtelefonod van?" kérdést, amely gyakran elhangzik a Mini láttán. Pedig a Sony Ericsson telefonja mindent tud, fekete hátlappal nem nőies, és jóval praktikusabb, mint a péklapát méretűek.