Lézeres, viselhető és extra széles - az őszi tévéújdonságok

2011.09.05. 20:14

Továbbra is a 3D-s és internetes funkciókkal akarják az új, prémium kategóriás modelleket lenyomni a vevők torkán a tévégyártók, de már közelítenek a szemüveg nélküli térhatású megoldások. Olyan tévé is debütál, amelyen egyszerre két különböző filmet is lehet nézni, az egyik új plazmára pedig már rajzolni is lehet, jövőre pedig a boltokba kerülhetnek a lézeres televíziók is. Az IFA szórakoztatóelektronikai expó tévés újdonságai.

Bár a kütyüexpó standjain tucatjával állnak az LCD-, és plazmatévék, Berlinben csupán néhány forradalminak tekinthető újdonság debütált a televíziók közül. A legradikálisabb újításnak a Sony virtuális sisakokra emlékeztető, viselhető házimozija, a HMZ-TZ1 számít. A szemüveghez hasonlóan felvehető eszközt két darab OLED-képernyővel szerelik fel, amely jobb képminőséget biztosít a hagyományos folyadékkristályos (LCD) megjelenítőknél.

 


Így lehet filmet nézni a Sony sisaktévéjén

Moziélmény akár a konyhában is

Bár a kijelzők nagyon kicsik, HD-felbontású képet tudnak közvetíteni. A gyártó szerint az összhatás olyan, mintha a sisak viselője egy közel húszméteres átlójú mozivásznat bámulna húsz méter távolságból. A szerkezetet bármilyen olyan eszközhöz csatlakoztatni lehet, amely rendelkezik HDMI-porttal, így számítógéppel, médialejátszóval vagy játékkonzollal is kompatibilis, és a 3D-s tartalmak mellett hagyományos, kétdimenziós képet is meg tud jeleníteni, beépített fülhallgatója pedig virtuális térhangzásra képes. Egyelőre nem tudni, mikor lehet majd megvenni Európában, novembertől ugyanis csak Japánban kezdi árulni a cég nagyjából százötvenezer forintnak megfelelő összegért.

Gazdagok játékszere lesz a lézertévé

A tervek szerint már jövőre boltokba kerülhetnek az itthon főként járműveiről ismert Mitsubishi lézeres technológiát használó tévéi, amelyek első példányait már az IFA-n is bemutatták. A japán gyártó elektronikai vállalatainak fejlesztésében eltérő hullámhosszú lézernyalábok szolgáltatják a piros, zöld és kék alapszíneket.

Forrás: Mitsubishi

A készülék a projektoros televíziókhoz hasonló, háttérvilágításos megoldást használ, a képpontok pedig speciális tükrök alkalmazásával válnak láthatóvá a képernyőn. A lézeres tévé jóval kevesebbet fogyaszt a hagyományos LCD-, és plazmakészülékeknél. Egy 190 centiméteres átlójú modell fogyasztása sem több 85 wattnál óránként. Ezenkívül a színei élethűbbek, természetesebbek a rivális technológiákat használó tévékénél.

A hagyományos projektorokkal ellentétben a lézeres fényforrás esetében nincs szükség a világítás cseréjére: a lézeres tévé lelkét képező egységet napi nyolc órányi használat esetén tíz év után válhat szükségessé lecserélni. A lézeres tévé egyelőre prémium kategóriás termék lesz, a Techradar brit híroldal szerint a hetvenöt colos modellért legalább hatezer dollárt, vagyis mintegy 1,2 millió forintot kérnek majd el.

Tartalom alig, 3D-s tévék viszont már tömegével vannak

Az átlagembereknek szánt LCD- és plazmatévék körében extrém újdonságra idén karácsonyig már nem lehet számítani, bár a 3D-s funkcióval rendelkező modellek egyre olcsóbbá válnak, így végül az is térhatású tévét fog venni, aki esetleg sosem fogja használni. Az olcsóbb 3D-s készülékek aktív szemüveggel működnek csak térhatású módban: az akkumulátorról működő egységek a tévétől kapott jelnek megfelelően hol a jobb, hol a bal szem előtt takarják ki a képet. Mivel a két szem így eltérő, más szögből készült képet lát, egyszerűen térbelivé válik a látvány.

Az LG már korábban piacra dobta passzív szemüveges tévéit: ezeken a térhatást filléres 3D-s okulárékkal is lehet nézni, amelyek semmilyen elektronikát nem használnak, lencséik polaritása eltérő. A Toshiba ugyan már bemutatta a speciális szemüveg nélkül is 3D-s filmek megjelenítésére is alkalmas tévéjét, ám az 55 colos (140 centiméteres) képátlójú televízió közel kétmillió forintba kerül, ezért valószínűleg nem sok háztartásba fog eljutni. A szemüveg nélküli tévé azért ennyire drága, mert a full-HD-nál is nagyobb felbontást használ, ráadásul speciális arckövető technológiával is felvértezték, amely akár kilenc néző szeme számára is képes a térhatású kép illúzióját megteremteni. 

Forrás: Toshiba
Egyszerre kilencen nézhetnek 3D-s műsort a Toshiba tévéjén speciális szemüveg nélkül


Egyelőre nagyon korlátozott a 3D-ben nézhető tartalmak köre, néhány tucat Blu-Rayen kiadott alkotást lehet megvenni térhatású változatban. A hazai szolgáltatók sem látnak fantáziát még a 3D-s tévében, ami csak részben a kompatibilis készülékek hiányának az eredménye. A 3D-s közvetítési jogokat egyelőre olyan boros áron mérik, hogy itthon nem lenne kifizetődő megvásárolni őket. A hiányzó tartalmakat a Samsung azzal próbálja pótolni, hogy internetes tévéin ingyen elérhetővé tett néhány tucat 3D-s filmet (ezek listája elvileg bővülni fog), emellett az IFA-n bejelentette, hogy tévéit a YouTube-ra feltöltött 3D-s videók lejátszására is alkalmassá tette - a meglévő modellek esetén ez szoftverfrissítéssel oldható meg.

Bizarr tévék ínyenceknek

Forrás: Philips
Ennyivel szélesebb a Philips új tévéje a hagyományosnál

Bizarr tévével rukkolt elő a Philips az IFA-n: a cég korábbi, extra szélesvásznú tévéinek új változatait mutatta be. Ezek a szokásos 16:9-esnél is szélesebb, 21:9 arányú kialakításúak, így fekete csíkok jelenléte nélkül lehet mozivászonra szánt filmeket nézni rajtuk. Az extra széles tévét olyan kép a képben funkcióval is ellátják, amely lehetővé teszi például a Forma-1 közvetítése közben a használójának, hogy egy oldalt megjelenő ablakban folyamatosan nyomon kövesse az eredményeket, de 3D-s tartalmak lejátszására és internetes funkciók elérésére is képes. Az egymillió forintnál is drágább készüléket szupergyors reakcióidejű LCD-panellel szerelik fel, beépített háttérvilágítása pedig az éjszakai mozizást teszi élvezetesebbé.

A LG  néhány héten belül fogja piacra dobni Nano Full LED háttérvilágítást használó új LCD-tévéjét: a várhatóan félmillió forint körüli áron, 47 colos változatban érkező modell esetében a háttérfényt a képernyő mögött elhelyezett diódamátrix szolgáltatja, melynek egyes pontjai kikapcsolhatóak, így a sötét jelenetek a plazmatévékhez hasonlóan valódi fekete, és nem szürkés háttérrel jelennek meg a 3D-s tartalmak megjelenítésére is képes tévén.

Forrás: [origo]
Rajzolni lehet az LG új plazmatévéjére


A gyártó egy új, videojátékosoknak szánt Dual Play nevű technológiát is beépít 3D-s készülékeibe. Ennek használatához két darab, néhány ezer forintos szemüvegre van szükség: ezeken keresztül mindkét játékos a saját maga által irányított karaktert vagy játékbeli autót látja - 2D-ben -, míg társa előtt ugyancsak saját karaktere jelenik meg. Egy hagyományos tévé esetén a játékosoknak csak a képernyő fele áll rendelkezésre, ami jelentősen megnehezíti a játékot.

A cég új, Pentouch TV nevű plazmatévéjéhez egy vezeték nélküli vezérlőt is mellékelnek, amellyel rajzolni lehet a tévére, amelyet ennek érdekében speciális kopásálló réteggel is elláttak. Az extra szélesvásznú élmény biztosítása érdekében ez a tévé lehetővé teszi azt is, hogy három azonos modellt összekapcsoljanak, és ezeken elosztva jelenjen meg a mozifilm vagy videojáték. A virtuális rajzolásra alkalmas plazmatévék 50 és 60 colos változatban, 250 és 500 ezer forint körüli áron lesznek megvásárolhatók.