Már az Apple.comról is rendelhetnek a magyar vásárlók

apple store magyar
Vágólapra másolva!
Az Apple honlapján is elérhetővé vált a vállalat online boltja, ahol igény szerinti gravírozással ellátott termékeket is rendelhetnek a vásárlók, ezeket eddig itthon nem lehetett rendelni.
Vágólapra másolva!

A hétfőn elindított Apple Online Store az amerikai gyártó honlapján érhető el, és magyar nyelven fogadja a látogatókat. A webshop indulásával párhuzamosan a társaság telefonos forródrótot is indított a 06 80 983 824 számon, ahol a cég hazai képviseletének munkatársai fogadják a rendeléseket és a termékekkel kapcsolatos kérdéseket.

Magyarországon eddig csak a gyártó kereskedőpartnereinél lehetett megvásárolni a cég termékeit. Az Online Store-ban az iPad és iPod készülékeket ingyenes, személyre szóló, legfeljebb 30 karakteres szöveget tartalmazó gravírozással is meg lehet rendelni, ez a szolgáltatás a hagyományos és partnerüzletekben nem elérhető - ez utóbbiakban viszont sokszor el lehet csípni kedvezőbb árfolyamon vásárolt, a gyártó árainál néhány ezer forinttal olcsóbb termékeket.

Forrás: Apple

A gyártó szerint a hivatalos webboltban a - nem kizárólag az Apple által gyártott - tartozékokból is nagy választék van, emellett a megrendelt gépek felszereltségét - például memória, merevlemez - is széles körben testre lehet szabni. A hivatalos webboltból bruttó 33 500 forint feletti rendelés esetén az egész országban ingyenesen szállítják ki a terméket a megrendelőnek, a garanciális javításokat pedig továbbra is a cég hazai partnerei végzik Magyarországon. Itthon a vállalat nem üzemeltet Apple Store-t, vagyis hivatalos üzletet, de ún. "premium reseller" kategóriájú, kiemelt képviselete van a cégnek.