Hatvan francia internetezőt kapcsolnak le a "három csapás" keretében

Vágólapra másolva!
Mindössze hatvan francia internetező számíthat hozzáférésének lekapcsolására és pénzbüntetés megfizetésére a tavaly életbe, lépett "három csapás" néven ismert törvény nyomán.
Vágólapra másolva!

Az illegális letöltések világával foglalkozó TorrentFreak blog beszámolója szerint a korábbinál szigorúbb szerzői jogi törvény tavalyi életbe lépését követően 650 ezer francia internetezőnek küldtek ki olyan üzenetet, amelyben felszólították arra, hogy hagyjon fel jogsértő tartalmak letöltésével.

Ha a renitens felhasználó nem hagy fel az illegális letöltéssel, a "három csapás" esetében másodszor is csak figyelmeztetésben részesíti a Hadopi nevű hatóság. Ennek statisztikái szerint a legtöbb francia netező már az első figyelmeztetést követően felhagyott a warezolással, 44 ezer előfizetőnek kellett a második üzenetet is kiküldeni.

Aki ekkor sem hagy fel a jogsértő tartalmak letöltésével, annak "harmadik csapásként" egy hónapra felfüggesztik az internetkapcsolatát, és akár ezerötszáz eurós, vagyis mintegy 450 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést is kiróhatnak. A Hadopi statisztikái szerint mindössze 60 francia felhasználó hagyta figyelmen kívül a hatóság felszólításait, akikre valószínűleg a fenti szankciókat foganatosítani fogják.