Ledudálják és betörőnek nézik a magyar térképjavítókat

2011.10.20. 9:26

Jóval egyszerűbb eszközökkel dolgoznak készítőik, mégis naprakészebbek a magyar gyártású digitális térképek a Google Mapsnél. Beülhettünk az iGO navigációs szoftverben is használt térképet is készítő cég helyszíni felméréshez használt terepjárójába, amelynek sofőrje már immúnissá vált a dudaszóra, de azt is megszokta, hogy kihívják miatta a rendőrséget.

Míg a Google szerdán hazánkban újból útnak indított kamerás autóin méregdrága, csaknem 360 fokban látó kamerarendszer és lézeres távmérő is helyet kap, a Top-Map Zrt. terepjárója sokkal egyszerűbb technológiával van felszerelve, csupán a napellenzőre feltűzött webkamera és az anyósülésen heverő érintőképernyős laptop jelzi, hogy az autó tulajdonosa menet közben valamilyen tevékenységet folytat.

A Top-Map két járműve gyakorlatilag folyamatosan járja Magyarország és a szomszédos Románia útjait annak érdekében, hogy a GPS-ekben és szoftverekben használatos digitális térképek a lehető legfrissebb adatokat tartalmazzák, azaz megtalálhatók legyenek bennük az új utcák és az esetleges forgalmi változások is. 
 
Rájuk dudálnak, betörőnek nézik az utcák felmérőit
 
Korábban a cég látványos felmatricázott autókkal végezte az utak feltérképezését az országban, de a sofőrt minduntalan megállították az érdeklődők, ezért most már teljesen polgári kivitelű személyautóra váltottak, ami nem kelt feltűnést az utakon - mondta el az [origo]-nak Siegler Ádám, a társaság vezető projektmenedzsere.

Forrás: [origo]

A legtöbb pontosítást manuálisan végzi el a mérőautó sofőrje



A megoldás hátránya az, hogy az autósok nem tudhatják, hogy az előttük haladó terepjáró miért halad lépésben, hiszen kívülről nem láthatják, hogy annak sofőrje mondjuk a házszámokat próbálja kisilabizálni. Nem csoda, hogy a térképek tökéletesítését végző terepjárót gyakran ledudálják, sofőrje pedig saját bevallása szerint már teljesen immúnis a dudák hangjára. Egy kisváros utcáit házról házra, lépésben bejárva is gyanút kelt az autó a helyiekben, nem egyszer hívták már rá a rendőrt a Top-Map felmérő járművére, amelynek sofőrjét potenciális célpontot kereső betörőnek nézték - mondta el Molnár Péter, a cég egyik mérőautót vezető területi adatfelelőse.
 
A házszámokkal gyűlik meg a sofőr baja
 
A Google kamerás autójával ellentétben a Top-Map mérőautójának azért kell lassan haladnia az utcákon, mert vezetőjének elég sok teendője van. Manuálisan, az érintőképernyős laptopon lévő térképszerkesztő szoftveren egy digitális tollal jelöli be a meglévő adatbázishoz képest tapasztalt változásokat.

Forrás: [origo]
Az érintőképernyős laptopon bármilyen térképmódosítás elvégezhető


 
Ha például egy utcát egyirányúsítottak, a megfelelő irányba nyilakat skiccel az utcára, a házszámokat pedig egy külön rubrikában tudja rögzíteni, ehhez viszont már mindig félre kell állnia. Az egész országot bejáró felmérő szakembereknek egyébként a legtöbb bajuk a házszámokkal gyűlik meg, különösen falvakban fordul elő gyakran, hogy a számok nincsenek feltáblázva az épületekre, a nagyvárosokban viszont az okoz sok fejtörést a felmérőnek, hogy rájöjjön, milyen logikával számozták a lakótelepek épületeit.
 
Webkamera figyeli a táblákat
 
A társaság tavaly a budapesti műszaki egyetemistákkal közösen fejlesztett ki egy olyan szoftvert, amely az autó napellenzőjére feltűzött, teljesen hétköznapi webkamerán keresztül képes felismerni és rögzíteni a KRESZ-táblákat és az elhelyezkedésüket. Ezeket azért kell rögzíteni, mert az új navigációs eszközök már képesek előre jelezni, ha például stoptábla várható az útszakaszon, de hasonló módon gyűjtik be a sávinformációs szolgáltatások adatait is, amelyek a megfelelő sávba való besorolásban segítik az autósokat.

Forrás: [origo]
Teljesen hétköznapi webkamerával figyelik a táblákat


 
A kamera és a szoftveres automatika segítségével rögzített adatokat a cég irodájában utólag, manuális úton is ellenőrzik, ahogy azt az összes riválisnál, így a Google-nál is teszik. A helyszíni felmérések mellett a cég légi fotókat, önkormányzatoktól kapott térképeket használ térképeinek frissítésére, emellett egy internetes felületet is működtet a térképhibák bejelentésére. Ez utóbbin leginkább a rosszul megjelölt házszámokkal kapcsolatban érkeznek visszajelzések, éves szinten tízezres nagyságrendben.
 
Megelőzik a Google-t a frissítésekkel
 
Az iGO magyar térképét készítő cég szerint azzal, hogy az utakat bejáró sofőr rögtön a helyszínen feljegyzi a változásokat, sok időt nyernek a térképfrissítések készítéséhez. Egy Sümeghez hasonló méretű és bonyolultságú úthálózattal rendelkező település helyszíni felmérésével nagyjából egy nap alatt végez a cég szakembere, az utólagos feldolgozás pedig csupán néhány órányi munkát igényel, hiszen már a helyszínen rögzítik az esetleges módosításokat. A mérőautó sofőrje ugyanis maga is térinformatikus, így bármilyen változtatást fel tud vezetni a térképre: új utcákat vehet fel, módosíthatja a sávok nyomvonalát, vagy a korábbi földutat átminősítheti aszfaltburkolatúnak, ha megépítették.

Siegler Ádám szerint, ha teljesen automatizálnák az adatrögzítést, akkor ugyan gyorsabban hajthatna a sofőr, és bárki végezhetné a felméréseket, aki tud vezetni, ám az utólagos korrekciók elvégzése jelentősen több időt venne igénybe, így nem jutnának sokkal előrébb.

Még belehúzhat a Google

A Top-Map munkatársa szerint a nagy multinacionális beszállítók - például a Google Maps hátterét nyújtó TeleAtlas vagy a Nokia telefonjainak navigációját kiszolgáló Navteq cég - sokkal lassabban reagálnak hazánk esetében a változásokra: egy-egy újonnan átadott autópálya-szakasz, utca megjelenésére akár egy évet is kell várniuk a felhasználóknak, mivel ezek esetében a feldolgozást külföldi partnerek végzik, akiknél esetleg a nyugat-európai országok térképei prioritást élveznek hazánkéval szemben.

Forrás: [origo]
Androidos mobilon navigálni is tud a Google Maps

Ugyanakkor a Google részéről komoly változást jelez az, hogy nem elégszik meg egy külsős partnertől vásárolt térképpel, hanem saját kamerás autóit küldte Magyarországra a sok helyütt még nem túl pontos Google Maps adatbázisának javítása érdekében, hiszen a lokális szolgáltatások kulcsfontosságúak a cég stratégiájában. Nem véletlenül fejleszti térképét a Google, a cég szolgáltatásait egyre nagyobb arányban használják mobiltelefonról, a számítógépüktől távol lévő felhasználók pedig általában a közelben lévő szolgáltatások, boltok, események iránt érdeklődnek.

Rab András, a Magyar Térinformatikai Társaság titkára szerint a helyi térképkészítő cégek azért vannak előnyben a Google-lal szemben, mert ezeknek szorosabb kapcsolataik lehetnek például a helyi önkormányzatokkal, így hamarabb értesülnek az új utcanevekről, közlekedési változásokról, mint egy külföldi cég. Ahhoz, hogy az androidos mobilokról nyár óta ingyenesen használható Navigáció szolgáltatás is komoly riválisa legyen e cégek termékeinek, arra is szükség van, hogy az utak frissítését folyamatosan elvégezze a keresőcég a jövőben.