Huffington Post: Jobs bukást jósolt Obamának

Steve Jobs
Vágólapra másolva!
Steve Jobs hosszú időn át elutasította hasnyálmirigyrákjának műtéti úton való kezelését, a halálos betegségen alternatív módszerekkel próbált felülkerekedni. A Huffington Post hírportál szerint a technológiai guru megjelenés előtt álló önéletrajzából az is kiderül, hogy Jobs a halála előtt bukást jósolt Barack Obama amerikai elnöknek.
Vágólapra másolva!

Erről a Steve Jobs című biográfia szerzője, Walter Isaacson amerikai önéletrajzíró nyilatkozott a CBS tévécsatorna egyik műsorának. Isaacson a műsorban elmondta, hogy hétfőn megjelenő könyvéből az is kiderül, hogy az Apple korábbi vezetője kilenc hónapon át elutasította, hogy betegségét, a hasnyálmirigyrák egy ritka, veszélyes formáját az orvosok műtéti úton kezeljék, és családja aggályai ellenére alternatív kezelési módszereket részesített előnyben, például speciális diétákat tartott, és spiritualistákat keresett fel.

Túl későn műtötték meg Jobsot

Az önéletrajzíró szerint állapotának súlyosbodását követően Jobs már beleegyezett abba, hogy megműtsék, ám a rákos sejtek addigra már teljesen szétterjedtek a hasnyálmirigye körül. Lehetséges, hogy ha korábban beleegyezik a kezelésbe, az megmenthette volna az Apple társalapítójának életét Isaacson szerint. A tévéműsorban úgy nyilatkozott, hogy Jobs mindig is igyekezett leplezni az állapotának súlyosságát, és bár mindenkinek azt mondta, hogy meggyógyították, titokban további kezeléseket kapott.

"Azt hiszem, Steve Jobs úgy gondolta, hogy ha figyelmen kívül hagysz valamit, és nem veszel róla tudomást, egy mágikus gondolkodással megszüntetheted azt. Sokat beszéltünk vele erről" - nyilatkozta Isaacson.

Mindenki előtt titkolta betegségét

Isaacson az életrajzi kötet elkészítése során több tucat alkalommal is találkozott Steve Jobsszal, és interjúk százait készítette családtagjaival, egykori és aktuális kollégáival, versenytársaival, így valószínűleg ez a kötet a korábbi biográfiákhoz képest pontosabb képet ad majd az Apple vezetőjéről, aki az író szerint azt remélte, saját gyerekei is jobban megismerik majd a kötetet olvasva. Az önéletrajzi kötet alapján tervezik megfilmesíteni is az Apple egykori elnök-vezérigazgatójának életét.

Steve Jobs 2004 nyarán jelentette be, hogy meg fogják műteni azért, hogy daganatokat távolítsanak el a testéből. Négy évvel később, amikor jelentősen lesoványodva jelent meg a termékbejelentések során a színpadon, arra hivatkozott, hogy hormonegyensúly-problémái okozták súlyvesztését, 2009-ben azonban nyilvánosságra került az is, hogy májátültetést hajtottak végre rajta. Az Apple társalapítója ez év október elején, 56 évesen hunyt el, mivel rákbetegségét nem tudták sikerrel kezelni az orvosok.

Forrás: Northfoto

Nem hitt Obama elnök újraválasztásában

A Huffington Post című amerikai hírportál értesülései szerint a megjelenés előtt álló kötetből az is kiderül, hogy Steve Jobs felajánlotta, hogy politikai hirdetéseket készít Barack Obama 2012-es kampányához is. Jobs még tavaly ősszel a San Franciscó-i repülőtéren találkozott az amerikai elnökkel, akivel közölte, nem hisz abban, hogy újraválasztanák.

Steve Jobs szerint az Obama-kormány nem támogatta kellőképpen a helyi vállalkozásokat, példaként kiemelte, hogy Kínában sokkal egyszerűbb gyárakat létrehozni, mint az Egyesült Államokban, ahol "szükségtelen költségekkel és szabályokkal" nehezítik az üzemek létesítését. Jobs emellett a Huffington Post értesülései szerint az amerikai oktatási rendszert is bírálta, amelynek megreformálása szerinte nincs mód addig, amíg a tanárok szakszervezetei nem működőképesek. Az Apple társalapítója szerint az iskolaigazgatók számára lehetővé kellene tenni, hogy azt a tanárt alkalmazzák és azt rúgják ki, akiket erre érdemesnek tartanak. Az önéletrajzi kötet alapján Jobs úgy vélte, az amerikai iskoláknak legalább este hat óráig nyitva kellene tartaniuk, és évi 11 hónapon át kellene működniük.

Nem akarta, hogy az ő fejével gondolkodjanak

Az Apple igazgatótanácsának jelenleg is tagja, és Jobs személyes barátja volt Al Gore korábbi amerikai elnökjelölt. Gore elmondása szerint az Apple társalapítója semmiképp nem akarta, hogy halála után utódai úgy hozzanak döntéseket, hogy azt fontolgatják, "mit tenne Steve?"

Gore elmondása szerint Jobs korábban Walt Disney példáját hozta fel, amelynek betegségben korán elhunyt alapítójának utódai ebbe a hibába estek. Steve Jobs Tim Cook és a többi kollégája számára is egyértelművé tette, hogy azt szeretné, hogy hozzák meg saját döntéseiket, és ne az ő fejével próbáljanak gondolkozni - nyilatkozta Al Gore egy ázsiai szakkonferencián.

"El fogom pusztítani az Androidot"

Az Associated Press (AP) hírügynökség megjelenés előtt megszerezte az önéletrajzi kötetet, és részleteket is közölt belőle. Ezekből kiderül, hogy Steve Jobsot rendkívüli módon felmérgesítette a rivális Google mobilszoftvere, az Android 2009-es megjelenése, amelyet egyszerűen lopásnak tartott.

"Az utolsó lélegzetvételemig küzdök, ha kell, az Apple negyvenmilliárd dollárját az utolsó centig elköltöm azért, hogy ezt helyrehozzam. El fogom pusztítani az Androidot, mert az egy lopott termék. Termonukleáris háborút indítok ellene" - idézi a könyv Jobs egykori szavait az AP beszámolója szerint. Steve Jobs ezzel arra utalt, hogy Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója az Apple igazgatótanácsának is tagja volt akkor, amikor a keresőcég megkezdte mobilszoftverének fejlesztését.

Bill Gates egy rendkívül furcsa szerzet

Bár Bill Gateset Jobs nagyra tartotta, a Microsoft korábbi vezetőjét és társalapítóját rendkívül furcsaszerzetnek találta, akinek "szélesebb lenne a látóköre, ha annak idején LSD-zett volna, vagy fiatal korában egy időre elvonult volna a világtól, hogy megtalálja a lelki egyensúlyát".

Jobs szerint a Microsoft társalapítója kétféleképpen tud viselkedni: vagy megpróbál elbűvölni valakit, vagy elküldi a fenébe - igaz, ismerői korábban az Apple alapítóját is hasonlóképpen írták le. Gateset egyébként meglehetősen száraz, szegény fantáziával megáldott embernek tartotta Jobs a Huffington Post cikke szerint, "aki soha sem talált fel semmit, csak mások ötletét nyúlta le", és az Apple egykori - filantróp tevékenységet nyilvánosan szinte egyáltalán nem folytató - vezetője szerint ezért érzi jobban magát a jótékonysági szerepkörben mint technológiai vezérként.