Hülye robotok vetélkedtek

Vágólapra másolva!
Tévét néznek, hisztiznek, elnyalják helyettünk a fagyit, a végén pedig szétesnek: a hülyerobot 2.0-versenyen jártunk. Az ország robottervezői tizenkilenc olyan eszközt hoztak létre, amelyeknek semmiféle haszna sincs.
Vágólapra másolva!

Mi az: kerekeken gurul, vizet permetez magából, esernyő alakja van és maga után húz egy fél pár gumicsízmát? Nincs ötlet? Hát a pocsolyaugró robot. Hogy mire jó? Semmire, de éppen ez a legfőbb erénye. A Budapesten második alkalommal megrendezett Bacarobo hülyerobot-versenyre benevezett alkotásoknak ugyanis három alapvető feltételnek kellett megfelelniük: legyenek viccesek, meghajtásuk mechanikus úton történjen, és ne legyen semmi hasznuk.

A Trafóban lebonyolított Bacarobo 2.0 idei indulói közül ezúttal keveseknek sikerült mindhárom kitételnek megfelelniük. A tizenhárom pályamű közül jó néhányból a zsűri utólagos összegzése szerint is fájóan hiányzott az ötlet, mások a humorosság követelményének nem feleltek meg, de a legtöbben mégis a harmadikon, a haszontalansági teszten hasaltak el.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GN2u2OL4GWhrD1VXNézze meg a világ leghülyébb robotjait!

Miért is ne lehetne hasznos például a cipősdoboznyi szerkezet, amely a szerelmes férfiú vagy leány válláról a fáradságot levéve egymaga tépkedi le a "szeret, nem szeret virág" szirmait, miközben nemcsak hangosan "követi" az eredményt, de szomorú, illetve vidám szmájlival a kijelzőjén is illusztrálja azt. Vagy miért is ne férne meg a mosógép és a mikró mellett egy férfi háztartásában - mondjuk az elutazott barátnő helyettesítésére - a hisztirobot, amely a derűs dúdolgatásról egyik pillanatról a másikra vált csapkodásra és dühödt sikítozásra. Vagy mellette, ugyancsak az erősebbik nemnek ajánlvam a csatornaszörfös robot, amely erős érzelemnyilvánítások és popcorn-fogyasztás kíséretében váltogatja távollétükben a tévéállomásokat a távkapcsolón.

A show közben, körülbelül fél perc után bekrepált rapper robot, vagy az Ugyanazon Hezitáló Objektumra (UHO) keresztelt irodaszék görgő-centrifugadob-kombó hasznossága mellett visoznt valóban nehéz lett volna érveket sorakoztatni. A 2007-ben Japánból indult őrület ez évi hazai versenyét végül Funbot Józsi, az ellenfél hálórezdülésére zászlót lengető, a hazaiéra fejét csüggesztő, popcornt hajigáló futballszurkoló robot nyerte.

A vasárnap színpadra vitt kütyük közül kétségkívül az Uhrin Tamás-Gergely László tervezőpáros szerkezetében volt a legtöbb munka és fejlesztés, de persze nem tudni, hogy alakult volna az eredmény, ha elhozzák gazdáik a szórakoztató elektronika két, a zsűri sajnálatára távolmaradt vívmányát: a szappanbuborék-válogató és a maga alatt fát vágó robotot.