Egymillió magyar használ okostelefont

Vágólapra másolva!
A Gfk Hungária piackutató cég statisztikái szerint már egymillióan használnak itthon okostelefont, vagyis nagyjából minden tizedik embernek van fejlett mobilinternetes szolgáltatások elérésére alkalmas készüléke. Ezzel az eredménnyel hazánk elmarad Nyugat-Európa mögött, az okosmobilok elterjedtsége itthon Romániával, Ukrajnával van egy szinten.
Vágólapra másolva!

A GfK csoport tizenöt országra kiterjedő regionális távközlési felméréséből kiderül, hogy Magyarország mind a mobiltelefon-használat, mind az okostelefon-penetráció terén a mezőny második felében foglal helyet a közép-kelet-európai térségben. A nemzetközi piackutató csoport 2011 nyarán 15 országban vizsgálta a mobiltelefonok és az okostelefonok használatára vonatkozó trendeket a 15 évnél idősebb lakosság körében.

A mintába bevont országokban összesen 353 millió 477 ezer tizenöt évnél idősebb lakos él, közülük 88 százalék rendelkezett saját finanszírozású, nem céges mobil-telefon előfizetéssel. Magyarország a 85,3 százalékos penetrációval a térségi átlagtól valamelyest elmarad és nagyjából Bosznia-Hercegovinával, Ukrajnával, Romániával és Kazahsztánnal áll egy szinten. A mobiltelefon-használatban az élbolyt Szlovénia, a balti országok és Csehország alkotja.

Magyaroszág valamivel jobban áll az okostelefont használók között. A térségben a mobiltelefon-használók 14,2 százaléka használ okostelefonokat, Magyarországon ez az arány alig marad el a 13 százaléktól, és ezzel az adattal a térség középmezőnyében van.