Takarítórobotot is fejleszt titkos laborjában a Google

Vágólapra másolva!
Egy San Francisco közelében lévő titkos laboratóriumban a Google kutatói már a jövő robotjainak kifejlesztésén munkálkodnak - értesült a New York Times amerikai napilap.
Vágólapra másolva!

A Google X névre hallgató titkos kutatóközpont létezéséről hivatalosan nem lehet tudni semmit, arról elsőként az amerikai napilap adott hírt. A San Francisco közelében lévő központban a cég a távoli jövőbe mutató robottechnológiai fejlesztéseket folytat. A New York Times szerint a kutatásokban Sergey Brin és Larry Page, a Google két alapítója is aktívan közreműködik, a központ léte pedig olyan titkos, hogy arról még a cég számos munkatársának sincs tudomása, és a laboratóriumban rangos egyetemekről és rivális cégektől átcsábított mérnökök dolgoznak.

A Google hivatalosan nem kommentálta a laboratórium létezéséről szóló cikkét a lapnak, bár Brin korábban egyszer úgy nyilatkozott, hogy munkaideje legnagyobb részét olyan projektekkel tölti, amelyek csak a távoli jövőben valósulhatnak meg, akkor viszont a Google tevékenységének fontos alapköveit jelentik majd.

Takarítórobotot is fejlesztenek

A lap meg nem nevezett belsős forrásaitól úgy értesült, hogy az X laboratórium munkatársai mintegy száz különböző projekten dolgoznak. Ezek jelentős részben olyan technológiai fejlesztések, amelyek a jövőben könnyebbé teszik majd az emberek életét: például takarító- vagy idős, beteg embereket gondozó robotok, de a lap szerint a cég tavaly ősszel bemutatott sofőr nélküli autója is itt készült.

Jóval egyszerűbb technológiákon is dolgoznak a laboratóriumban a cég kutatói: például annak megvalósításán, hogy egy androidos mobiltelefonról egyszerűen lehessen kapcsolgatni otthon lévő berendezéseket, például egy lámpát vagy akár a kávéfőzőt, mosógépet is. A kutatók szerint a jövő hűtőszekrénye biztosan kapcsolódik majd az internetre, és ha kifogy a zöldség, a tej vagy a felvágott, automatikusan rendel majd a boltból, a tányérok pedig automatikusan elküldik majd a netre, hogy mit ettünk - bár ez utóbbi technológia egyelőre csak a koncepció szintjén létezik. A New York Timesnak nyilatkozó forrás szerint az idén is bejelent majd a keresőcég egy olyan újdonságot, amelyet a Google X-ben fejlesztettek ki, de arról, hogy ez a fejlesztés mi lesz, nem nyilatkozott a lap informátora.