Az iPad miatt tervezte át tabletjét a Samsung

Vágólapra másolva!
Áttervezett változatot dob piacra még karácsony előtt a Samsung a Galaxy 10.1 táblagépből, amelynek értékesítését az Apple szabadalomsértésre hivatkozva tiltatta meg Németországban, Hollandiában és Ausztráliában. 
Vágólapra másolva!

A Digital Trends online technológiai magazin értesülései szerint az új, Samsung Galaxy 10.1N típusjelzésű modell formatervén változtatott a cég. Az új készülék fekete borítású képernyőkeretét fémszínű betét veszi körül, és áthelyezték a beépített hangszórókat is. A magazin képet is közölt a régi és az új modellről.

A Samsung szóvivője a Reuters hírügynökségnek kifejtette, a változtatásokat azért végezték el a táblagépen, hogy az Apple ne tudjon semmilyen módon belekötni. Az amerikai gyártó ugyanis azzal érvelt, hogy a Galaxty Tab 10.1 készülék túlságosan is hasonlít az ő táblagépére, az iPad 2-re, és bírósági úton elérte, hogy ideiglenesen megtiltsák a Samsung-tablet értékesítését három országban.

A dél-koreai gyártónak korábban három okostelefon formatervét is meg kellett változtatnia az Apple panaszai miatt, míg a Samsung ausztrál, japán, francia és olasz bíróságokon próbálja az iPhone 4S készüléket betiltatni - ugyancsak szabadalomsértésre hivatkozva.