Náci orgia miatt pereskedik a Google-lel az egykori Forma-1-főnök

Vágólapra másolva!
Max Mosley, a Forma-1 és más autóversenyeket szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi vezetője azért perli be a céget, mert az nem hajlandó aktívan szűrni a keresőjéből azokat a férfiról kínos információkat tartalmazó linkeket. Mosley-ról egy lap korábban rejtett kamerás fotókat közölt, amelyek szerint a férfi egy náci jelmezes orgián vett részt.
Vágólapra másolva!

Az egykori Forma-1-főnök a Google francia és német leányvállalatait perelte be a The Guardian című brit napilap szerint. Mosley azért fordult a bírósághoz, mert korábban hiába kérte a Google céget arra, hogy távolítsa el keresőjéből azoknak az oldalaknak a linkjét, amelyek arról számolnak be, hogy ő egy olyan szadomazochista orgián vett részt, amelynek résztvevői náci egyenruhákhoz hasonló jelmezt viseltek. A botrányt 2008-ban az azóta lehallgatási botránya nyomán bezárt News of the World című lap robbantotta ki, amely rejtett kamerás felvételeket közölt a buliról.

Max Mosley elkeseredetten próbálja eltávolítani az internetről az összes olyan cikket vagy honlapot, amely erről számol be, a lap szerint már huszonkét országban kezdeményezett jogi eljárást megrágalmazóival szemben, melynek részeként 193 német honlapról tudta eltávolítani az ezzel kapcsolatos tartalmakat. A FIA korábbi elnöke szerint azért pereli be a Google-t, mert bár a keresőcég képes lenne eltüntetni a számára kínos tartalmakat, nem hajlandó ebben segíteni. Mosley úgy véli, hogy "a webes keresők igazán veszélyes dolgok".

Mosley szerint a Google nem segít eléggé

A Guardian szerint a Google Mosley jogi képviselőjének kérésére már több száz olyan linket eltávolított keresőjéből, amelyek az egykori Forma-1-vezér becsületét sértő tartalmakat kínáltak. Ezt az együttműködést azonban Mosley nem tartotta elegendőnek, ő azt kívánta a Google-tól, hogy az készítsen egy olyan szűrőt, amely meggátolja azt is, hogy a náci orgiával kapcsolatos új cikkek se jelenhessenek meg a a keresőben.

A keresőcég gyakorlata szerint csak bírói végzés birtokában távolít el linkeket a keresőjéből, melyeket konkrétan meg kell neveznie az igénylőnek. Teljes keresési témákat a keresőcég nem szűr, ez ugyanis már a tartalmak cenzúrázásához vezetne. Mosley a lapnak úgy nyilatkozott, hogy további pereket tervez a Google ellen, többek közt a keresőcég amerikai központja ellen is, ha az nem működik együtt vele az általa elvárt módon.