Az EU helyre teszi a Facebookot

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió minden tagállamra érvényes, közös szabályozással kötelezné a közösségi oldalakat az átláthatóbb működésre. A jövőben a Facebooknak is el kell majd árulnia a felhasználóinak, miként használja fel adataikat, míg a Microsoft és a Google attól tart, hogy a túl szigorú szabályok megölik az innovációt.
Vágólapra másolva!

Erről Viviane Reding, az Európai Unió digitális stratégiájáért is felelős igazságügyi biztosa beszélt hétfőn Brüsszelben. Reding fogalmazása szerint az unió az adatvédelmi szabályok radikális megreformálását tervezi, melynek eredményeként a tagállamok helyi adatvédelmi törvényeit is felülíró, közös szabályozást akar bevezetni.

Meg kell mondani, mit miért rögzítenek

Reding szerint a tagállamok adatvédelmi törvényei szinte kizárólag a Facebook és más online szolgáltatások indulása előtt, többségükben még a kilencvenes években születtek, így az azokban foglaltakat nem lehet hatékonyan alkalmazni a modern szolgáltatásokra.

A biztos javaslatai szerint a jövőben nem csak a közösségi oldalak működtetőinek, de az internetszolgáltatóknak is a jelenleginél szélesebb körben kell majd informálniuk felhasználóikat arról, hogy mely adataikat rögzítik egy-egy szolgáltatás használata során, és azokat milyen módon és célból dolgozzák fel és átadják-e harmadik személynek, például hirdetőknek.

A Facebook is jól járhat a közös szabályozással

"Minden, Európában aktívan jelen lévő közösségi hálózat üzemeltetőjének teljes mértékben be kell tartania az európai adatvédelmi törvényeket. Azoknak a cégeknek különösen nagy felelősségük van, amelyek számára a felhasználóktól kinyert adatokból származik jövedelmük."- hangsúlyozta Reding az amerikai Facebookra utalva a szabályozás lényegét.

Az EU várhatóan a jövő év elején készül el az új adatvédelmi törvényjavaslat tervezetével, ennek hatálybalépéséig azonban akár másfél év is eltelhet - írja a Wall Street Journal. Ha valóban hatályba lépnek a közös uniós szintű adatvédelmi szabályok, az a Facebook munkáját is egyszerűbbé teszi, mivel szolgáltatásaiban nem huszonhétféle előírásnak kell majd megfelelnie, kritikusai szerint ugyanis ennek most nem képes mindenben eleget tenni.

Túl szigorú szabályoktól retteg a Google és a Microsoft

A Microsoftot és a Google-t is tagjai között tudó iparági lobbiszervezetek a Bloomberg Businessweek online gazdasági lap beszámolója szerint felhívta az Európai Unió figyelmét arra, hogy a túlságosan szigorú adatvédelmi előírások bevezetésével árthat a régióban zajló technológiai innovációnak.

"A túlságosan szigorú, szilárd és bürokratikus adatvédelmi szabályok bevezetése hátrányosan érinti majd az európai gazdaságot" - nyilatkozta az illegális szoftverhasználat ellen fellépő BSA, illetve az IAB Europe nevű szervezet tagvállalatai nevében. A technológiai óriásokat képviselő szervezetek az Európai Bizottságnak olyan javaslatokat is továbbított, amelyek implementálásával "egyensúlyba lehet hozni a személyes adatok védelmét és az információk szabad áramlását".