Az óvatlan gyalogosok épségére vigyáz az okosmobil

Vágólapra másolva!
A telefonjukba feledkező gyalogosok életére vigyáz a brit Darthmouth College és a Bolognai Egyetem kutatói által írt WalkSafe program. A mobil kameráját használó szoftver nem hagyja, hogy a gyalogos autó elé lépjen.
Vágólapra másolva!

Nem csak éles fotókat és HD-videót lehet rögzíteni az okostelefonok kamerájával. A megfelelő szoftverrel párosítva a felhasználó épségére figyelő eszközzé is lehet tenni az okosmobilt. A brit Darthmouth College és a Bolognai Egyetem kutatói által fejlesztett szoftver a mobil kameráján keresztül folyamatosan szemmel tartja az utcát, és figyelmezteti a felhasználót a közeledő autókra.

Hanggal és rezgéssel figyelmeztet a program

A program képes számolni a kamera dőlésszögével, azonosítani tudja a közeledő és a távolodó autókat, és még a sebességüket is meg tudja becsülni. A képfeldolgozó algoritmusoknak köszönhetően a WalkSafe el tudja dönteni, hogy az észlelt jármű veszélyt jelent-e a felhasználóra vagy sem.

Az ötven kilométer/óra sebességgel mozgó autókat már ötven méterről is fel tudja ismerni a program. Így a telefonálásba belemerülő felhasználónak esélye lehet elugrani a gyorsan érkező kocsi elől. Az appnak egy szépséghibája van csupán: a kamera csak az egyik irányba lát, a másik irányból érkező autókra senki sem figyelmezteti a gyalogost.