Jövő karácsonykor is drága lehet a merevlemez

2011.12.12. 14:03

Az IDC amerikai elemzőcég szakértői nem számítanak a winchesterek piacának gyors regenerálódására, várakozásaik szerint még jövő karácsonykor is drágák lesznek a merevlemezek.

A mágneses adattároló lemezekkel dolgozó meghajtók ára idén ősszel a többszörösére emelkedett azt követően, hogy az ezeket előállító főbb thaiföldi gyárak a térségben sújtó árvíz miatt leálltak. Bár az [origo]-nak korábban nyilatkozó szakértők arra számítanak, hogy az üzemek újraindulását követően jövő tavaszra vagy nyárra mérséklődhetnek az árak, az IDC prognózisai szerint a winchesterek leghamarabb 2013-ban lehetnek újból olyan olcsók, mint idén nyáron.

Míg az [origo]-nak korábban nyilatkozó szakértő szerint a merevlemezek ára már elérte a csúcsot, John Rydning, a cég amerikai elemzője szerint csak jövő februárban fog tetőzni, vagyis további drágulásra lehet számítani karácsony után is. Rydning szerint a korábbi - idén nyár végéig tapasztalható - rendkívül kedvező szintre csak 2013-ban esnek majd vissza az árak. A szakértő szerint a jövő év második felében már a korábbihoz hasonló kapacitással folyik majd a merevlemezek gyártása, de a disztribúciós csatornákon csak késleltetve jelennek meg ezek, ezért húzódik el a hiány hatása 2012-ben is.

Ugyanakkor a Lenovo számítógépgyártó cég a ComputerWorld amerikai informatikai lap szerint csupán azt tapasztalja, hogy egyes konkrét merevlemeztípusokból van hiány, ezeket eltérő kapacitású vagy sebességű modellekkel pótolja a gyártó a konfigurációiban. A merevlemez-termelés drasztikus visszaesése az iSuppli tanácsadó cég szerint jelentős hatást gyakorol majd a teljes PC-piacra, amely a jövő év első negyedévében 3,8 millió darab számítógéppel kevesebbet tud majd értékesíteni a társaság szakértőinek várakozásai szerint a korábban vártnál. Súlyosnak tartja a helyzetet az Intel lapkagyártó cég is, amelynek idei utolsó negyedéves bevételei az alkatrészhiány miatt legyártott kevesebb számítógép miatt egymilliárd dollárral lesznek alacsonyabbak az eredeti terveknél - írja az All Things Digital technológiai hírportál.