Borsos áron kelt el az Apple alapítóirata

Vágólapra másolva!
Bő két hónappal Steve Jobs halála után tetemes áron, 1,59 millió dollárért, vagyis 372 millió forintnak megfelelő összegért kelt el az Apple cég alapító szerződése a Sotheby's aukciósház árverésén.
Vágólapra másolva!

A háromoldalas, írógéppel készült dokumentum 1976. április 1-jén született, az aukciós ház előzetesen 100-150 ezer dollárra taksálta értékét. Az interneten és telefonon zajló liciten hat érdeklődő volt versenyben, az irat végül Eduardo Cisneros, a nevét viselő cég elnöke birtokába került.

Az alapító szerződés és vele együtt több más dokumentum és könyv eladójának kilétét nem hozták nyilvánosságra. A szerződés Steven P. Jobs aláírása mellett a technológiai guru barátja, Steve Wozniak, valamint Ronald Wayne rangidős partner kézjegyét is magán viseli. Utóbbi mindössze 11 nappal az aláírás után kiszállt a vállalkozásból, az erről szóló papírok szintén a Sotheby's kínálatában szerepeltek. Wayne részesedése 10 százalék volt, 800, majd további 1500 dollárt fizettek neki, amikor kivált. Ma hozzávetőleg kétmilliárd dollárt érne a része.

Forrás: Sotheby's
Az Apple megalapítását rögzítő iratok

Az alapítóiratot egyébként Wayne adta el a kilencvenes évek közepén egy kéziratok adásvételével foglalkozó szakembernek nagyjából akkortájt, amikor Steve Jobs NeXT nevű cégétől visszakerült az Apple élére. Az idén 77 éves Ronald Wayne az Apple-ből való kilépéséről a Bloombergnek Steve Jobs halálát követően úgy nyilatkozott, hogy bár Wozniakot és Jobsot egyaránt lángelmének tartotta, ám úgy érezte, hogy a cég olyan, mint egy hullámvasút. A szakember szerint ha az Apple-nél marad, mára ő lenne a "leggazdagabb ember a temetőben".