Megdőlt az adatátviteli sebesség világrekordja

Vágólapra másolva!
Kanadai egyetemi kutatók döntötték meg az adatátviteli sebesség eddigi világrekordját: a módszerükkel elért 186 gigabites sebesség mellett néhány másodperc alatt lehet teljes Blu-ray-filmeket továbbítani egy város egyik részéből a másikra - számolt be a BBC brit közszolgálati médium.
Vágólapra másolva!

A University of Victoria kutatói által kidolgozott megoldás másodpercenkénti 186 gigabites átvitelt tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy egy másodperc alatt húsz gigabájt adatot lehet továbbítani a hálózaton. Ilyen sebesség mellett egy ötven gigabájtos, nagyfelbontású, tökéletes hangzással rögzített Blu-ray-film tartalmát néhány másodperc alatt továbbítani lehet, ezzel a tempóval egy nap alatt egy számítógépről a másikra kétmillió gigabájtnyi adatot lehet továbbítani vezetékes kapcsolaton keresztül.

A kanadai kutatók kísérlete során optikai kábelen keresztül egymástól több mint kétszáz kilométer távolságban lévő számítógépekre. Egy ilyen hatalmas adatátviteli sebességet biztosító technológia jelentős segítséget jelenthet tudományos kutatások során, hiszen például az, LHC, a nagy hadronütköztetővel végzett kísérletek végrehajtása során is óriási mennyiségű adat keletkezik.

A kanadai egyetem a saját maga által felállított, 2009-es rekordot döntötte meg, amikor 119 gigabites másodpercenkénti sebességet tudtak elérni kutatói. A hétköznapokban manapság még egy gigabites hálózati kapcsolat még nagyon fejlett technológiának számít, az otthoni internet esetében pedig száz megabites elérést is a felső kategóriába sorolnak Európa nagyobbik részén. Az optikai átvitel továbbfejlesztésével az óceánok alatt húzódó, kontinenseket összekötő távközlési kábelek átviteli kapacitását is bővíteni lehet majd.