Felavatták Steve Jobs budapesti szobrát

Steve Jobs, szoboravatás
Vágólapra másolva!
Szitáló hóesésben vette kezdetét a budapesti Steve Jobs-szobor avatása a Graphisoft parkban. Az alkotást az építészeti tervezőprogramjáról ismert cég rendelte meg, és a cég elnök-vezérigazgatója avatta fel.
Vágólapra másolva!

Az Apple alapítójának bronzszobrát Tóth Ernő szobrászművész alkotta meg. A bronz Jobsot jellegzetes garbójában, farmerben, kezében iPhone-t tartva ábrázolta a művész. Az ikonikus cégvezető előadói pózban áll majd a Graphisoft épülete előtt, pont úgy, ahogy a jellegzetes Apple-termékbemutatókon bejelentette az iPhone-okat, iPodokat és a cég legújabb táblagépeit.

Leleplezik Steve Jobs szobrát (az alkotást galériánkban is megtekintheti)

"A naturális stílusban készülő alkotás jellegzetes, emblematikus pózban ábrázolja az Apple egykori vezetőjét, dinamikus, előadói, előrelépő mozdulatban, amellyel a gép és az ember közötti kapcsolatot hivatott kifejezni. Nem csak a mozdulat - különösen a kéztartása - lesz jellegzetes, de az öltözéke is: garbóban, sállal és tornacipőben ábrázoltam Steve Jobst" - nyilatkozta alkotásáról Tóth Ernő.

A szobor elkészítéséről szóló pályázatot Steve Jobs halála után egy héttel írta ki a cég, a szobrásznak pedig rekordidő alatt kellett elkészítenie az alkotást. December nyolcadikán azonban már azt nyilatkozta Tóth Ernő az MTI-nek, hogy csak az utolsó simítások vannak hátra. A szobrot Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója avatja fel.