Saját magát bünteti a Google

Vágólapra másolva!
Saját fejlesztésű böngészője, a Google Chrome honlapja egy külsős kampány hatására túlságosan jó helyen jelent meg a cég keresőjének kiemelt felületein, ezért a keresőcég saját magát büntetve csökkenti a szoftver helyezését a találati oldalakon.
Vágólapra másolva!

A PC World amerikai technológiai magazin beszámolója szerint a Google önként csökkentette saját keresőjén a Chrome böngésző letöltési oldalának PageRankjét, vagyis azt a számot, amit a cég az oldalak értékelésére használ. A nagyobb PageRankkel rendelkező szájtok mindig előrébb jelennek meg a kereső találati oldalain a kisebbeknél.

A cég szóvivője bejelentette, hogy a keresőcég belső döntése alapján legalább 60 napra lecsökkentik a Chrome honlapjának besorolását, így a cég saját böngészője a korábbinál kedvezőtlenebb helyen jelenik majd meg a Google keresőn.

A keresőcég azért határozott így, mert korábban a "browser" szóra megjelenő találatok között azért jelenhetett meg a legelső helyen a Chrome honlapja, mert egy bloggerekkel közösen véghez vitt kampány keretében nőtt annak besorolása. Egy külső ügynökség ugyanis fizetett a bloggereknek azért, hogy azok a Chrome letöltőoldalát linkeljék naplóikon - ez a gyakorlat pedig a Google saját előírásai szerint nem elfogadott - hasonló visszaélések miatt más oldalak besorolását is csökkenteni szokta a cég.