A Facebook és a Google tartalomszűrés ellen küzd Indiában

Vágólapra másolva!
A Facebook és a Google vállalatok közölték a delhi legfelsőbb bírósággal, hogy nem tartják lehetségesnek a saját felületükön folytatott tartalomellenőrzést, a kifogásolható - például vallási alakokat nem megfelelőképpen ábrázoló - tartalmakat pedig csak figyelmeztetés hatására távolíthatják el - adta hírül az NDTV újdelhi televízió hírportálja szerdán.
Vágólapra másolva!

A bíróság január elején arra kötelezett 21 közösségi weboldalt, hogy hat héten belül távolítsa el felületeiről a vallásellenes és antiszociális tartalmakat, ami súlyos kérdéseket vetett fel Indiában a cenzúrával és a szólásszabadsággal kapcsolatban. A testület javasolta, hogy az ügyben bűnös összeesküvés vádjával indítsanak eljárást a szóban forgó internetes cégek ellen.

A legfelsőbb bíróság felszólította a delhi rendőrséget, hogy válaszoljon a Facebook és a Google ez ellen fellépő kérelmére. A két vállalat petíciója a bíróság kifogásaira adott válasz volt, miután a hatóságok több istenség és vallási alak - a többi közt Mohamed próféta - ábrázolását obszcénnek ítélték meg. A delhi legfelsőbb bíróság csütörtökön tárgyalja újra az ügyet.