Levadásztuk a Windows 7 elveszett kütyüjeit

windows widget
Vágólapra másolva!
A Microsoft ősszel a felhasználók számára törölte a windowsos minialkalmazásokat honlapjáról, így a Windows 7-et vagy Vistát újratelepítő felhasználók bottal üthetik ezek nyomát. Őket szeretnénk kisegíteni az alternatív forrásokból felkutatott applikácikkal.
Vágólapra másolva!

A Microsoft megszüntette a Windows 7 és Vista rendszerekhez letölthető minialkalmazások támogatását, a névnaptár, a hírfigyelő és a többi hasznos kütyü eltűnt a cég honlapjáról, mondván, hamarosan úgyis érkezik az appokat is támogató Windows 8.

Ennek következtében ha valaki most újratelepíti a Windows 7 vagy Vista operációs rendszerét, csak a beépített néhány widgetet találja majd a szoftverhez, a korábban levadászott minialkalmazások galériájának csak hűlt helya van a cég oldalán. A rendszerhez csomagolt appok közül (amelyeket nem kell külön letölteni) két hasznosat, egy időjárás-előrejelzőt és egy naptárt lehet kiemelni.

Bár a Microsoft a külföldi felhasználók körében legnépszerűbb kütyük egy kis hányadát elérhetővé tette, a magyar fejlesztésű appokat törölte a cég. Alternatív forrásokból igyekeztünk pótolni a hiányzó widgeteket azok számára, akik egyelőre nem terveznek átállást a meglévő operációs rendszerről.

Vista Shutdown

Forrás: [origo]
A Vista Shutdown kütyü letöltése Windows 7/Vista operációs rendszerhez

Rengeteg számítógépen láttuk viszont a Vista Shutdown nevű népszerű minialkalmazást. Ez a kütyükatalógus archív oldalán a legnépszerűbb amerikai widgetek között lehet megtalálni. Miért szeretjük? Mert ikonszerű gombjaival sokkal kényelmesebben ki lehet kapcsolni a számítógépet: nem szükséges külön rákattintani a Start menü gombjára, majd ott kiválasztani a leállítást.

Shutdown Scheduler

Forrás: [origo]
A Shutdown Scheduler kütyü letöltése Windows 7/Vista operációs rendszerhez

Egy másik, nagyobb tudású kütyüre is ráakadtunk, a Shutdown Scheduler, amely az egyszerű kikapcsológombok mellett a számítógép időzített kikapcsolását is lehetővé teszi. Az appnak meg lehet adni azt is, hogy a PC pontosan milyen időpontban, vagy hány perc múlva kapcsoljon ki automatikusan. Ez például akkor lehet hasznos, ha éjszakára egy hosszú ideig tartó másolás vagy letöltés miatt bekapcsolva hagyjuk a gépet.

Névnapi kalendárium

Forrás: [origo]
A Névnapi kalendárium kütyü letöltése Windows 7/Vista operációs rendszerhez

A Microsoft kínálatában már nem, egy magyar honlapon viszont még megtaláltuk sokak kedvencét, a magyar Névnapi kalendárium alkalmazást, amely az aktuális névnapokról tájékoztatja a felhasználót. A beállítások közt azt is meg lehet adni, hogy a kütyü ne az aznapi, hanem mondjuk a másnap következő névnapokat tüntesse fel. Egy másik társába az ismerősök születésnapjait lehet beprogramozni, amely e jeles dátumok előtt figyelmezteti az embert.

Vista Calculator

Forrás: [origo]
A Vista Calculator kütyü letöltése Windows 7/Vista operációs rendszerhez

Egy számológépre bármikor szükség lehet, és bár az összes Windows tartalmaz egy virtuális változatot, ha minialkalmazásként telepítjük, akkor mindig kéznél lesz, nem is kell külön elindítani azt.

Feed Reader

Forrás: [origo]

A Feed Reader kütyü letöltése Windows 7/Vista operációs


A Windows 7 és a Vista beépített hírcsatorna-olvasóját (Hírcsatorna-hírek) nem lehet praktikusan használni, mivel olyan kicsi ablaka van, hogy alig fér bele néhány szó, ezekből pedig a hírek lényegét sem lehet kisilabizálni. Ezzel szemben a Feed Reader felülete jól használható, ahogy a képen is látszik, a cikkek teljes címei, és a bevezetőik viszonylag hosszú részét képes kirajolni. Ha az [origo] híreit szeretné a minialkalmazásban nézegetni, keresse fel a www.origo.hu/rss címet, ahol az összes hírcsatornánk linkjét megtalálja, ezeket a program beállításai között lehet betáplálni. Ez a widget akár több portál RSS-ét is képes kezelni, amelyek között automatikusan tud váltani.