Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni

Hadrianus Computers, használt pc, számítógép, lap top, raktár, eladás
Vágólapra másolva!
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A kereskedők szavatosságot vállalnak, és egy használt gépre még az operációs rendszer is olcsóbb.
Vágólapra másolva!

Hatvanezer forintért már kétmagos Intel Core 2 Duo lapkával szerelt, márkás asztali számítógépet lehet vásárolni legális operációs rendszerrel, akár kompakt méretű házba szerelt változatban is - ez derült ki egy használt PC-ket forgalmazó hazai cégnél tett látogatásunk során. Bár ez a processzorszéria már néhány generációval korábbi, egy ilyen konfiguráció gond nélkül elboldogul egy átlagos felhasználó feladataival, legalább két gigabájt memóriával felszerelve pedig akár Windows 7-et is gond nélkül elfuttat.

Néhány ezer forinttal drágábban már hasonló teljesítményű használt laptopot is lehet találni a kínálatban. Bár akkumulátoruk általában már nem képes több órás üzemre egy töltéssel, a billentyűzet pedig sokszor angol vagy német, mégis nő a kereslet irántuk. "A laptopok fölénye nemcsak az új számítógépek piacán érvényesül, mostanra már a használt gépekkel kereskedőknél is nagy számban keresik őket" - mondta az [origo]-nak Fugerth András, a Hadrianus Computer ügyvezetője.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Egykor egy vagyonba kerülhettek ezek a márkás asztali PC-k

Használt PC-hez még a Windows is olcsóbb

A használt gépekkel kereskedő cég raktáraiban szép számmal tornyosulnak régebbi, Pentium 4-es processzorral felszerelt IBM, Dell és HP számítógépek: ezeknek a teljesítménye ugyan már nem elegendő a legmodernebb szoftverek - például a Windows 7 - futtatására vagy nagy felbontású videók lejátszására, de olyan alapszintű funkciókat, mint az internetes hírek olvasása, a chatelés vagy az e-mailek küldése ezek is képesek kiszolgálni. A körülbelül húszezer forintos konfigurációkat tipikusan iskolai géptermekbe és irodákba vásárolják.

A használt számítógépekkel foglalkozó cégek számára a Microsoft külön licencprogramot dolgozott ki: azok a kereskedők, akik ehhez csatlakoznak, az új PC-khez árult szoftvereknél jóval olcsóbban tudnak legális Windowst és Office-t is kínálni ügyfeleiknek, a használt számítógépre telepítve.

A lassan nyugdíjba vonuló Windows XP-t már nem is lehet új számítógéphez megvásárolni, de a használt gépes XP Professional kiadás még elérhető nyolcezer forintos áron. Egy Windows 7 Professional operációs rendszer használt gépes verziója nagyjából húszezer forintba kerül, míg új PC-hez dupla ennyiért lehet megvenni. Az Office irodai programcsomagból is létezik speciális, Basic nevű kiadás, ez 35 ezer forintba kerül, és a Word, Excel, Powerpoint, Outlook alkalmazásokat tartalmazza. Ennyiért a boltban újonnan csak az Office diákverzióját lehet megvenni, amelyet viszont a Basickel ellentétben csak otthoni felhasználók használhatnak.

Jótállás helyett szavatosság jár a használt gépekhez

A hazai használt PC-k kínálata vegyes: a boltok webes katalógusában van szoftverek nélkül megvehető, utólagos beüzemelést igénylő konfiguráció és olyan számítógép is, amelyre ugyanúgy előre telepítik az operációs rendszert vagy a Microsoft ingyenes víruskereső szoftverét, mint egy új PC esetében. Ezeket a számítógépeket az első bekapcsolás után, azonnal használatba lehet venni, ami jelentősen leegyszerűsíti a vásárlók dolgát.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A hagyományos, 4:3-as képarányú monitorok a legnépszerűbbek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál az [origo]-nak elmondták, hogy a hatályos törvények értelmében a használt számítógépekre is 1 év szavatosságot kell biztosítaniuk a kereskedőknek. A szavatosság abban tér el az új PC-khez járó jótállástól, hogy nem az eladónak, hanem a vásárlónak kell bizonyítania, hogy eszközének valamilyen gyártási hibája okoz problémát, ezért a bevizsgálás költségei is őt terhelik. Fugerth szerint alaposan tesztelik a PC-ket az értékesítés előtt, és mivel kizárólag márkás konfigurációkkal foglalkoznak, a hibaarányt minimális szinten tudják tartani.

Már használtan is csak LCD-monitort lehet kapni

Hagyományos, képcsöves monitort a cég raktárában már csak elvétve láttunk, a Commodore-nak és hasonló "muzeális" számítógépeknek fenntartott polcon. A kínálat jelentős részét már LCD-s típusok képezik. Bár a számítógépes képernyők ára ma már újonnan sem túl magas, a cégvezetők szerint sokan azért választják a használt modelleket, mert újonnan csak szélesvásznú típusokat tudnak vásárolni, és az irodai munkára alkalmasabbak a 4:3-as képarányú fajták. Ezeket újonnan már csak jelentős felárral lehet megvenni.

Van igény a pixelhibás, maszatos laposképernyőkre is: ezeket olyan feladatokra vásárolják, ahol a néhány sötét vagy világító pixel senkit sem zavar a munkában: például egy kocsmai pénztárgépként használt PC esetén nem lényeges a tökéletes képminőség.

Frissíteni kell a kínálatot

Fugerth szerint a használt gépekkel való kereskedés során a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a kínálatot folyamatosan frissen tartsák, mert ha a konfigurációk már elavultak, akkor nem kelendőek, vagy csak aprópénzért lehet túladni rajtuk.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Hozott anyagból dolgoznak

Honnan érkeznek a használt konfigurációk Magyarországra? Sok esetben a cégek lízingszerződés keretében bérlik teljes PC-flottáikat, és a meghatározott idő elteltével automatikusan újra cserélik. A lecserélt gépek a használt komputerekkel foglalkozó kereskedőknél kötnek ki az eredeti ár töredékéért, így jutányos áron lehet továbbértékesíteni őket. A használt PC-k jelentős részét külföldi nagykereskedőktől vásárolják a hazai kereskedők.

Igényes használt gépeket vesznek a magyarok

Fugerth elmondása szerint Magyarországra az igényesebb vagy jobb állapotú konfigurációk érkeznek, a "leharcoltabb" gépeket keletebbre, például Romániába vagy Indiába szállítják, ahol "a vevők nem fintorognak például azért, ha mondjuk a gépház a dohányfüsttől megsárgult".

A nagy tételben megrendelt használt PC-k közül sokszor nem mindegyik működik hibátlanul, és a hibás gépek alkatrészeiből megpróbálnak működő konfigurációkat összerakni. Az ez után is megmaradó hardvereket - mivel veszélyes hulladéknak minősülnek - ahhoz hasonló hulladékudvarokba szállítják, amelyeket korábbi cikkünkben már bemutattunk: ezekben az üzemekben hatástalanítják az eszközökben lévő mérgező anyagokat, és újrahasznosítás céljából kinyerik belőlük a nemesfémeket, például az ipari aranyat, az ezüstöt és a nikkelt.