Terminátor-szemüveget fejleszt a Google

oakley thump
Vágólapra másolva!
A filmbéli Terminátor digitális szemeihez hasonló szolgáltatásokat kínál majd az a kiterjesztett valóság technológiát használó intelligens szemüveg, amelyen a Google mérnökei munkálkodnak. A high-tech lencsékbe épített képernyő mindenről azonnali információkat mutat viselőjének.
Vágólapra másolva!

A Google szoftverét futtató okostelefonokra és iPhone-ra már most is elérhető az augmentált valóság (AR) technológia a Google Goggles nevű szoftver segítségével. Ez a program képes felismerni könyveket, CD-ket, borokat, céglogókat, valamint művészeti alkotásokat, és akár helyszíneket is. Ha a Gogglesnek idegennyelvű szöveget mutatnak, a telefon vagy táblagép képernyőjén képes azt a kívánt nyelvre is lefordítani anélkül, hogy külön be kellene gépelni a mondatokat.

A 9to5Google nevű, a keresőcéggel foglalkozó blog értesülései szerint a Google a technológiát egy intelligens szemüvegbe is beépítette, amelyből azonban még csak egy prototípus létezik. A blog szerint ez leginkább az Oakley nevű ismert sportszergyártó cég mp3-lejátszót tartalmazó napszemüvegéhez hasonlít, és keretébe egy okostelefonéhoz hasonló hardvert építettek be.

Forrás: Oakley
Ez nem a Google, hanem az Oakley szemüvege, de a pletykák szerint az intelligens okkuláré is hasonlóan néz ki

Ha a blog értesülései valósak, akkor a szemüveg elejébe egy miniatűr digitális kamerát is beépítettek, ezen keresztül érzékeli az eszköz a külvilágot és képes fotókat is rögzíteni, segítségül hívva a beépített villanót is.A szemüveg lencséjében képes információkat kivetíteni viselője egyik szeme elé, például a követendő útirányt vagy az előtte lévő nevezetességek neveit mutatva neki. A 9to5Google úgy tudja, hogy a szoftvert a fej mozgatásával és bólintással lehet vezérelni.