Vágólapra másolva!
Újrapapírból készülhetnek a jövő laptopjai, ha elterjed a kínai PEGA által kidolgozott új anyag. A papír és polipropilén kombinálásából létrejött anyag környezetbarát, elbomlik és jól bírja a gyűrődést - adta hírül a Gizmodo techblog. 
Vágólapra másolva!

A műanyag összes hátrányos tulajdonságát sikerült kiküszöbölni a papír-polipropilén kombinációjával előállított új anyaggal a kínai kutatóknak. A Paper PP Alloy nevű anyag erős és strapabíró, így akár laptopokat is lehet belőle készíteni. A papír alapanyag pedig sokkal egyszerűbb újrafeldolgozni, mint a jelenleg számítógépgyártásra használt műanyagokat.

Forrás: Pegadesign
Fröccsöntve készül a papírlaptop

További előnye az anyagnak, hogy nem kell átépíteni miatta a számítógépüzemeket. Ahogy a korábbi műanyagokat, úgy a papír alapú ötvözetet is lehet fröccsöntéssel formázni. Az anyagnak kritikusai is vannak már, akik szerint a polipropilén és papírszálakat nehéz lesz újrafeldolgozás közben elválasztani egymástól, és a politejsav jobb választás lett volna.

A PEGA az Asus tervezőműhelyéből vált ki 2008-ban. A cég kutatással és terméktervezéssel is folglalkozik. Hozzájuk fűződik az Asus luxuskivitelű, bambusz betétekkel rendelkező laptopsorozata, valamint a Pega dizájnerei használták először az érdekes fénytörésű cellulóz-acetátot hordozható gépek gyártására.