Feltalálták a kerekesszék utódját

Vágólapra másolva!
Török fejlesztők egy olyan motorizált, állványhoz hasonló, de kis kerekeken guruló berendezést fejlesztettek ki, amelynek segítségével a mozgáskorlátozott emberek sokkal könnyebben végezhetnek mindennapi feladatokat, mint egy kerekesszékben ülve.
Vágólapra másolva!

A Törökországban fejlesztett szerkezet akkumulátorról működik, használója egy feltöltéssel tizenkét-tizenhárom kilométert tehet meg vele, maximum 3,5 kilométer/órás sebességgel. A fejlesztők által készített demonstrációs videó tanúsága szerint a Tek RMD használata rendkívül egyszerű: tulajdonosának csak be kell szíjaznia magát a szerkezetbe, amely egy villamos motor segítségével álló és ülő helyzetbe is tudja helyezni őt.

Az AMS Mekatronic nevű cég által szponzorált projekt teljesebb életet ígér a járásképtelen embereknek azzal, hogy lehetővé teszi a feladatok álló helyzetben való elvégzését. A kerekesszékben ülésnél sokkal egyszerűbben és hatékonyabban végezhetik el mozgássérült emberek a főzést, bevásárlást vagy vasalást. Segítségével egy másodperc alatt állásból ülő testhelyzetet vehet fel a használó, ami nagy segítség lehet például a hagyományos kivitelű mellékhelyiségek használatakor: ezeket kerekesszékkel nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet használni.


szólj hozzá: A kerekesszék forradalma

Ráadásul egy ilyen eszköz harmadakkora területet foglal el, mint egy kerekesszék, így sokkal egyszerűbb apró mozgásokat, manővereket végrehajtani vele. Az eszköz irányítható joystickkel, két elektromos karral vagy távirányítóval is. Utóbbi segítségével a szoba legtávolabbi pontjáról is odahívható tulajdonosához az eszköz, amelyről a fejlesztők honlapján lehet bővebb információt találni.