Szökőév-probléma miatt álltak le GPS-ek

Vágólapra másolva!
Komoly problémát okozott a TomTom cég egyes navigációs eszközeiben az, hogy 2012 szökőév: a hiba miatt a készülékek március utolsó napját követően nem voltak képesek megtalálni a műholdakat.
Vágólapra másolva!

A hibajelenség nem a TomTom összes navigációs eszközét, csak bizonyos rendszerszoftvert használó típusokat érint. Ezek tulajdonosai azt tapasztalhatták, hogy március 31-én és azt követően az eszközük nem képes megtalálni GPS-műholdakat, amelyek a helymeghatározáshoz szükséges jeleket juttatják a Földre.

A holland cég szerint a problémát az okozta, hogy a készülékek rendszerszoftvere nem volt felkészítve arra, hogy 2012 szökőév, azaz eggyel több napot tartalmaz a szokásosnál: idén a február a szokásos 28 helyett 29 napig tartott. A szökőévek alkalmazására a naptárak és az évszakok szerinti idő szinkronban tartása érdekében van szükség.

A BBC-vel a TomTom közölte, hogy már dolgoznak a hibát orvosló szoftveres javításokon, amelyek telepítését követően az érintett navigációs eszközöket újból problémamentesen lehet majd használni. A készüléktulaljdonosokat a gyártó honlapján tájékoztatja a frissítésekről, az itt elhelyezett tájékoztató szerint a GPS-ek teljes leresetelésével ideiglenesen orvosolható az elvesző műholdjelek problémája, bár ekkor az elmentett beállítások is elvesznek a készülékről.