Saját szoftverével nyírná ki az Apple a maces vírust

Az Apple cég egy ingyenesen letölthető segédprogramot fog kiadni, amelynek segítségével a felhasználók eltávolíthatják a Mac számítógépek százezreit megfertőző, Flashback nevű kártevőt, amely az első komoly maces kártevő.

A mintegy hatszázezer darab, főként az USA-ban és Kanadában működő Mac számítógépet megfertőző Flashback kártevő a böngészőkbe települő Adobe Flash, illetve később a Java környezetek egyik hibáját kiaknázva volt képes bejutni a számítógépekre, amelyek gyártója korábban gyakran érvelt azzal, hogy jóval biztonságosabb a Windowsnál, ezért például vírusirtó szoftvert sem kell vele használni. A Flashbackkel fertőzött számítógépet internetes bűnözők távirányítani tudják, így például adatokat lophatnak ezekről, vagy spamek küldésére használhatják azokat.

Az Apple kedden bejelentette, hogy a kártevő által jelentett problémát egy olyan ingyenesen letölthető segédprogrammal fogja orvosolni, amely telepítését követően eltávolítja a Flashbacket a Mac számítógépekről. A segédprogram pontos megjelenését az Apple még nem közölte, de a cég úgy nyilatkozott, hogy szerverhostinggal foglalkozó társaságokkal kooperál annak érdekében, hogy a kártevővel fertőzött gépek távirányítását biztosító rendszereket lekapcsolják a világhálóról.