Üzemszünet volt a Gmailen

Vágólapra másolva!
Kedden este hét óra előtt nem sokkal világszerte sok felhasználó számára elérhetetlenné vált a Google levelezőszolgáltatásának webes felülete. A magyar felhasználókat a visszajelzésel alapján nem, vagy csak minimális mértékben érintette az üzemszünet.
Vágólapra másolva!

A Gmail leállásáról külföldi felhasználók nagy számban adtak hírt különböző közösségi oldalakon. A levelezőszolgáltatás működésével kapcsolatos problémákat honlapján maga a Google is megerősítette: a cég közlése szerint a hiba délután háromnegyed hét óra tájékán jelentkezett kedden.

A keresőcég negyed nyolc körül közölt információi szerint a leállás a Gmail teljes felhasználói táborának kevesebb mint két százalékát érintette. A cég fél nyolckor már azt közölte, hogy számos felhasználó esetében már helyreállították a szolgáltatást, a cég háromnegyed nyolcas bejegyzése szerint pedig egy órával az első hibajelzéseket követően mindenki számára újra elérhetővé vált a Gmail. Az [origo] szerkesztőségéből a Google levelezőszolgáltatása a fenti időpontban is működött, de néhány magyar felhasználó jelezte, hogy rövid ideig nem tudott hozzáférni levelezéséhez.