Újabb szolgáltatásait nyírja ki a Yahoo

2012.04.18. 15:39

Mintegy ötven szolgáltatását zárja be vagy vonja össze a Yahoo a cégnél zajló racionalizálási folyamatok jegyében. A cég hírszájtja és levelezője nincs veszélyben, a Flickr képtárhely sorsáról viszont még nem nyilatkozott a vezetés.

A Yahoo cég a kilencvenes években, a Google megjelenése előtt a világ legnépszerűbb webes keresője és honlapkatalógusa volt. Bár a társaság tulajdonában lévő internetes szolgáltatásait már a Google, a Facebook és a Youtube is maga mögé utasította, az Alexa cég statisztikái szerint még mindig a világ negyedik leglátogatottabb oldalának számít.

Még nem tudni, mit fognak bezárni

A társaság működésének hatékonyabbá tétele érdekében azonban racionalizálást hajtanak végre a társaságnál, amelyet Scott Thompson, a Yahoo januárban kinevezett elnök-vezérigazgatója jelentett be a vállalat pénzügyi eredményeinek ismertetését követően. Thompson minden olyan szolgáltatást be akar zárni, amely nem kapcsolódik szorosan a Yahoo alaptevékenységéhez, vagy nem termel megfelelő bevételeket - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium.

Az elnök-vezérigazgató egyelőre nem árulta el, mely szolgáltatásokat ítélnek bezárásra, de azt hangsúlyozta, hogy a cég hírszájtja, valamint pénzügyi, sport-, és szórakoztató szekciója, illetve ingyenes levelezőszolgáltatása biztosan folytatni fogja működését. A stratégia ismertetése mellett Thompson azt is elárulta, hogy cége nem elégedett a Microsofttal három évvel ezelőtt kötött szövetséggel, mivel az ebből származó hirdetési bevételek alatta maradtak a várakozásoknak. Az együttműködés keretében a két cég  egyesítette online keresési és hirdetési szolgáltatásait, azóta pedig a szoftveróriás Bing keresője szolgálja ki a Yahoo-t is. A Bing egyelőre a Yahoo amerikai részlegét szolgálja ki, az európai és ázsiai szekciók alatt később fog megtörténni a keresőtechnológia cseréje.

Komoly elbocsátásokat is tervez a cég

Noha az internetes cég profitja az év első negyedéve során 28 százalékkal emelkedett, Thompson indokoltnak tartja a működés további ésszerűsítését. A Yahoo az elmúlt két évben számos szolgáltatását megszüntette, például a Geocities honlaptárat, a Buzz közösségi hírszájtot és az eBay ellenfeléül szánt Auctions szolgáltatást is, a Delicious nevű, nem kellően növekedő könyvjelzőtár szájtot pedig eladta. A társaság emellett az utóbbi években jelentős leépítéseket is végrehajtott, és továbbiakat is tervez, márciusban pedig szabadalmi pert indított a Facebook ellen.