Új külsővel érkezhet októberben az iPhone 5

Vágólapra másolva!
Az Apple okostelefonjának következő generációs változata valószínűleg októberben kerül a boltokba. Egy céghez közeli elemző szerint a készülék teljesen új külsővel bír majd, és valószínűleg támogatni fogja a 4G-t is.
Vágólapra másolva!

Gene Munster, a Piper Jaffray Cos elemzője a Bloomberg amerikai üzleti lapnak annak kapcsán nyilatkozott az új iPhone-ról, hogy a Qualcomm nevű amerikai chipgyártó cég csütörtökön bejelentette, hogy nem képes kellő darabszámban szállítani a legmodernebb mobilhálózatok használatát biztosító rádiós lapkáit megrendelőinek.

Munster szerint a hiány nyomán még valószínűbb, hogy az Apple új iPhone-ja nem nyáron, csak októberben kerül majd a boltokba. Az iPhone 4-est egyébként a cég 2010 júniusában dobta piacra, a készülék tavaly kiadott utódja, a 4S viszont októberben került a boltok polcaira. Az elemző korábban azt jósolta, hogy az iPhone 5-öt még augusztusban árusítani kezdi majd az Apple.

A technológiai sajtóban terjedő pletykák szerint az iPhone új változata elődeitől eltérő külsővel bír majd, háza ugyanis egy folyékony fém néven emlegetett ötvözetből fog készülni, amely nagyon könnyű, ugyanakkor rendkívül ellenálló a karcolásokkal és horpadásokkal szemben. Az anyagot azért nevezik folyékony fémnek, mert feldolgozása a műanyag fröccsöntéséhez hasonlóan történik, de annál sokkal strapabíróbb, ugyanakkor egy ilyen alkatrész előállítása meglehetősen drága.