Drágíthatja a laptopokat a Windows 8

Vágólapra másolva!
Az új Windows használatát megreformáló érintőképernyő alkalmazása teheti drágábbá a karácsony előtt megjelenő laptopokat.
Vágólapra másolva!

Bár a várhatóan ősszel megjelenő Windows 8 érintőképernyő nélküli számítógépeken is futtatható, és a hagyományos módon, egérrel és billentyűzettel is lehet használni, az új operációs rendszer leglátványosabb extráit csak érintést is érzékelő kijelzővel szerelt számítógépeken lehet majd kihasználni.

A DigiTimes nevű tajvani informatikai hírportál laptopgyártó cégektől úgy értesült, hogy maguk a gyártók is úgy érzik, hogy az új operációs rendszer megjelenése nyomást gyakorol rájuk azzal kapcsolatban, hogy új laptopjaikban a hagyományos LCD helyett drágább érintőképernyőt alkalmazzanak.

A szakportálnak nyilatkozó források arra is számítanak, hogy a Windows 8 szoftverlicence sem lesz olcsó, noha az operációs rendszer árait még nem jelentette be a Microsoft. A drágább képernyő és a vélhetően nem olcsó szoftver alkalmazása növelni fogja a gépek árait, ami valószínűleg az eladások csökkenését vonja majd maga után, noha a cégek korábban arra számítottak, hogy az új Windows megjelenése serkenteni fogja a laptopok forgalmát.