Milliókat kaszáltak a maces vírus írói

2012.05.02. 10:16

Egy szakértői elemzés szerint az első komoly, Mac számítógépek százezreit megfertőző kártevővel legalább napi tízezer dollárt, vagyis több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget kerestek annak készítői.

A biztonsági szoftvereket készítő Symantec cég elemzése szerint a Flashback nevű, első komoly maces trójai program készítői úgy programozták kártevőjüket, hogy az a megfertőzött számítógépeken végrehajtott Google keresések eredményeit eltérítse.

A kártevő bizonyos keresőszavak esetén úgy módosítja a Google találatait az adott számítógépen, hogy az ne a valós honlaplistát jelenítse meg, hanem a készítők partnerszájtjaira irányítsa a felhasználókat. Ezeknek az oldalaknak az üzemeltetői ugyancsak továbbdobják a látogatókat a nekik fizető ügyfelek oldalaira, a bejövő forgalomért pedig néhány dollárcentes jutalékot fizetnek.

Bár a jutalék alacsony, ebből a megfertőzött több mint félmillió számítógépből jócskán megszedhették magukat a Flashback készítői: a Symantec elemzései szerint akár napi tízezer dollárt, vagyis több mint kétmillió forintot termelhetett nekik a kártevő.