Több tízezer androidos mobil vált zombivá

Internetes bűnözők tudták a távolból távirányítani azokat az androidos okostelefonokat, amelyekre feltelepítették tizenhét kártevőt rejtő applikáció valamelyikét. A segédprogramnak és játéknak álcázott kártevőket a Google végül eltávolította saját szoftverboltjából.

Az Ars Technica amerikai technológiai hírportál értesülései szerint a kártevőt tartalmazó applikációk szabadon letölthetők voltak a Google Play szoftverboltban. A tizenhét program közül némelyiket több tízezer alkalommal töltötték le felhasználók.

A kártevőket a biztonsági szoftvereket készítő Trend Micro cég munkatársai fedezték fel kedden. Elemzésük szerint a programok közül tíz zavaró reklámokat megjelenítő modult tartalmazott, hat további appba pedig egy Plankton nevű trójai programot építettek be. Ez lehetővé teszi, hogy a fertőzött androidos készülékeket interneten keresztül távirányítani tudják internetes bűnözők. Segítségével például elérhetik a készüléken lévő üzeneteket, telefonszámokat is, a készülékek gyakorlatilag zombiként hajtják végre a nekik interneten keresztül kiadott utasításokat.

A Google piacterén napokon át elérhetők voltak a kártevőt tartalmazó alkalmazások, mivel a cég az Apple-lel ellentétben nem alkalmaz teljes körű előzetes kontrollt, az applikációkat csak egy víruskeresőhöz hasonló algoritmusa vizsgálja meg. Szerencsére a társaság a távolból deaktiválni tudja a kártékony alkalmazásokat a felhasználók készülékeiről, bár erre csak akkor van mód, ha azok wifin vagy mobilinterneten keresztül kapcsolódnak a világhálóra. Pénteken a keresőcég már arról számolt be, hogy eltávolította a kérdéses alkalmazásokat a Play-ből, bár az Ars Technica vizsgálatai szerint a Make Your Home, az Art of Tattoo, és a Thermo (Thermometer) alkalmazások továbbra is elérhetők a szoftverboltban.