Vágólapra másolva!
A szakértő szerint az okosmobil-forradalom első szakasza zajlik, ezért sokan nagy tudású készülékeik tudásának töredékét sem használják ki. Az idén az ipart megreformáló készülékújdonságra sem lehet számítani, a gyártók inkább a meglévő funkciók tökéletesítésére törekednek majd, az Androidot választó cégek pedig kénytelen lesznek maguk felturbózni a Google szoftverét.
Vágólapra másolva!

Az Ipsos piackutató cég statisztikái szerint őrületes iramban növekszik itthon az okostelefont használók száma: a teljes lakosság 20-30 százaléka, a tizenöt évnél idősebb korosztály 30-35 százaléka rendelkezik applikációk futtatására alkalmas, és mobilinternet-elérésre is alkalmas készülékkel. Az okostelefon-láz a teljes kontinensre igaz, Európában a mobilgyártók már nem is igazán próbálkoznak "feature phone"

-ok értékesítésével, az applikációkkal korlátozottan megbirkózni képes, de fejlett fotós és videós funkciókkal felvértezett készülékek ugyanis szinte senkinek sem kellenek, inkább valamilyen olcsó okosmobilt választanak a felhasználók, amelyet sokkal inkább saját igényeiknek megfelelően tudnak testreszabni - tudtuk meg Pintér Róberttől, az Ipsos Interactive Services ügyfélkapcsolati igazgatójától.

Egy korábbi kutatásra hivatkozva Pintér Róbert elmondta, hogy jelenleg az okosmobil forradalom első szakasza zajlik. A felhasználók egymással versengve vásárolják az érintőképernyő, appokkal bővíthető készülékeket, ám nagyrészt még ugyanarra használják új mobiljukat, mint a korábbi butatelefont. A tevékenységek közé egyedül a böngészés került be új elemként. Lényeges különbség azonban, hogy az okostelefonosok sokkal nagyobb intenzitással használják a készüléküket. A mobilforradalom következő lépcsőjét az jelenti majd a szakember szerint, ha az emberek valóban svájcibicskaként fognak tekinteni okostelefonukra.

Forrás: AFP

Itthon az Android vezet

Bár a hazai szolgáltatók nem hozzák nyilvánosságra azt, hogy az Android, iOS, vagy mondjuk Windows Phone szoftvert futtató készülékekből hány darabot adnak el, a Telenor cég honlaplátogatottsági statisztikái nyomán elkészítette a platformok rangsorát. Ez alapján Magyarországon minden második okostelefonos Androidot használ, míg az iPhone-on és iPaden futó iOS csupán húsz százaléknál kevesebb részesedéssel rendelkezik, ezt nem sokkal lemaradva követi a régebbi vagy olcsóbb Nokia készülékeken futó Symbian szoftver, a tavaly bevezetett Windows Phone-t futtató telefont azonban csak a felhasználók pár százaléka használ.

Noha az Android vitathatatlanul az első helyen áll, a platformot használó telefonok tulajdonosainak többsége számára komoly kényelmetlenséget jelent, hogy okosmobiljuk a Google szoftverének régi, akár több évvel ezelőtt megjelent verzióját futtatja, mert a régi készülékekre jellemzően nem elérhetők a szoftver új kiadásai.

Mindenes mobilokat tartogat a jövő

A jövő mobiltelefonja nem csak azért lehet okosabb a mai készülékeknél, mert erősebb hardver vagy több memória kerül bele. Még a Pintér Róbert által előrejelzett második mobilforradalomnak és az appok elszaporodásának sincs igazán köze a jelenséghez. Annak viszont igen, hogy az NFC nevű technológiának és a telefonba épített speciális chipnek köszönhetően a készülék számos olyan feladatot átvehet, amihez korábban plasztikkártyákra volt szükség. A megfelelő titkosítással tárolt azonosítókkal a mobil személyi igazolvánnyá, útlevéllé, lakáskulccsá sőt akár az autót nyitó eszközzé is változhat. Elképzelhető, hogy tíz év múlva már nem arra kell figyelni, hogy az utcán ki ne csenjék a kabát zsebéből a slusszkulcsot, hanem arra, hogy még véletlenül se lopják le az autó nyitójelét a mobilról.

Egyes okostelefonokon már most is futtatható a MasterCard kártyatársaság fizetős alkalmazása, amivel bankkártyaként lehet használni a telefont. A más kártyatársaságoktól származó bankkártyákkal egyelőre nem működik a szolgáltatás, ám ha beválik, akkor biztos, hogy a VISA és az American Express is kibocsátja a saját appjait.

Forrás: AFP

Az elképzelés egyetlen hibája, hogy a felhasználók egyelőre nem akarják lecserélni a bankkátyákat. Az Egyesült Államokban végzett friss mobilfizetési kutatás szerint csak az okostelefon-tulajdonosok negyede mutat némi érdeklődést a telefonnal való fizetés iránt. A többséget egyáltalán nem érdekli a lehetőség. A mobilfizetést elutasítók a magánélethez való jogok sérelmétől tartanak, nem akarják, hogy vásárlói profil készüljön róluk, illetve aggódak a megoldás biztonságossága miatt is. A válaszadók háromnegyede szerint a mobiltárca bevezetése esetén még jobban tartanának attól, hogy ellopják tőlük mobiljukat, ez pedig egy olyan félelem, amely a drága okostelefon megvásárlásával eleve megnő.

Nem reformálni, optimalizálni fognak a gyártók

Nem számít radikálisan új készülékfunkciók megjelenésére az idén Dobó Mátyás, mobilkommunikációs szakember sem. Az okostelefonok lapkáinak teljesítménye már elérte a kívánt szintet, a készülékek már HD-videók felvételével és látványos játékok futtatásával is elboldogulnak. A Retina-képernyős iPhone után a legújabb androidos csúcskészülék, a Samsung Galaxy S III is nagyfelbontású képernyővel bír, így Dobó szerint nem sok tere maradt a fejlesztéseknek. Ehelyett a meglévő funkciók működését fogják tovább csiszolni, optimalizálni a gyártók, hogy például a fényképezőgép gombnyomásra azonnal elinduljon, vagy a telefonkönyv, esetleg az üzenetek betöltődésére se kelljen hosszú másodpercekig várni.

A szakértő szerint az okostelefonok esetében komoly korlátot jelent a beépített digitális kamerák nem túl fejlett optikája, amelynek gyengéit főként szoftveres utófeldolgozás révén próbálják javítani a gyártók, a képminőség látványos javítására azonban csak az optikák fejlesztésével lehetne elérni.

Forrás: Samsung

Nem számít Dobó arra, hogy megoldódna az Android legnagyobb problémáját jelentő szegmentálódás, az elavulti verziók túlzott jelenléte még az idén is átokként sújtja majd a Google-t. A mobilipari szakértő szerint a gyártók egyre nagyobb arányban fogják saját fejlesztésű szoftvereikkel kiegészíteni az Androidot - ahogy azt a Samsung is teszi az új Galaxy S-sel -, mivel a keresőcég szoftverének képességei önmagában már nem elég versenyképesek. A Microsoft Windows Phone 7 mobilplatformja a szakember szerint csak akkor terjedhet el széles körben, ha a szoftvercég képes lesz széles körben elterjeszteni táblagépeken is - ha ugyanis a felhasználók azon megszokják a Metro nevű felület kezelését, akkor telefonon sem fognak idegenkedni attól.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., amely egyúttal a T-Mobile tulajdonosa is.