Már olcsón is lehet 3D-tévéje

2012.05.16. 15:32

Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású kábeltévére fizetnek elő, vagyis a lehetségesnél jóval rosszabb minőségben nézik a műsorokat, pedig ingyen is elérhetnének három adót nagyfelbontásban. Áttekintjük, hol tart itthon a tévé.

Míg az Egyesült Államokban az emberek már a Hulu vagy a Netflix online tékában kölcsönzik ki kedvenc filmjeiket és sorozataikat - az új Windowsban emiatt már a DVD-támogatás sem lesz -, hasonló szolgáltatások itthon nem működnek, ezek alternatívájául legfeljebb az illegális torrentszájtok szolgálnak, az átlagember számára azonban továbbra is a tévé a filmek és műsorok elsődleges forrása. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. statisztikái szerint egy tipikus magyar háztartásban naponta közel öt és fél órán át van bekapcsolva a tévé, vagyis ha valaki délután ötkor ér haza, akkor fél tizenegyig villódzik a képernyő a nappalijában.

3D és internet már az olcsóbb tévékben is

A hazai kereskedések polcain mostanra  kizárólag LCD-, és plazmatévék sorakoznak, hagyományos, képcsöves modellből már csak elvétve találni egy-egy ismeretlen márkájú típust. Aki számára a a lehető legalacsonyabb ár a fontos, tévéként is funkcionáló monitor lehet a megoldás: ebből egy 56-59 centiméteres, vagyis 22-23 colos képátlójú modell ötven-hetvenezer forintért hazavihető.

Forrás: AFP

Valószínűleg még az idén megjelennek majd az első OLED, vagyis szerves fénykibocsátó diódával szerelt televíziók is, ezeket a megjelenítőket eddig csak okostelefonokban alkalmazták. A jelenlegi tévéknél is szebb színeket, elmosódásmentes képet, valamint még vékonyabb kivitelt, és kis áramfogyasztást ígérő OLED-tévék a felsőkategóriás, milliós árszegmensben debütálnak, ötven col feletti méretben. Szakértői becslések szerint legalább két-három évre lesz szükség ahhoz, hogy áruk az átlagemberek számára is elérhető szintre essen vissza, valódi konkurenciát jelentve az LCD-nek és a plazmatévének.

A válság dacára olcsóbbak a tévék

Dacára a válságnak és a kedvezőtlen forintárfolyamnak, a tévék ára már karácsony óta is jelentősen csökkent: 82 centiméteres, vagyis 32 colos tévéből 130 ezer forintért már 3D-megjelenítésre is alkalmas, a gyors jelenetek elmosódását szemkímélő módon eltüntető száz hertzes képfrissítési funkcióval rendelkező modellt is lehet venni, beépített médialejátszó funkcióval, bár a megtekintéshez szükséges 3D-szemüveget sokszor nem tartalmazza a tévé alapcsomagja. Mire jó a 3D? Egyelőre térhatású tévéadást itthon egyetlen cég sem kínál, Blu-ray lemezen kiadott filmekből létezik 3D-s kiadás, egy ilyen lemezeket lejátszó eszköz pedig már harmincezer forint körüli árért elérhető. Emellett az okostévék gyártói például saját videomegosztóikon publikálnak ingyenesen letölthető, térhatású felvételeket, illetve a játékkonzolokra is egyre több olyan játék jelenik meg, amely támogatja a 3D-s üzemmódot. Az Antenna Hungária és a UPC ugyan itthon is kísérletezett térhatású tévéműsorok továbbításával, ezek egyelőre nem érhetők el a végfelhasználók számára.

Mire jó, ha a tévé internetre is csatlakoztatható? Az erre alkalmas készülékeket okostévének hívják, és például a YouTube-ot vagy a Facebookot is el lehet érni róla, vagy a PC-n lévő filmek lejátszását lehet elindítani külön másolgatás nélkül, hálózaton keresztül. Okostévét már 140 ezer forintért meg lehet venni, ennyiért azonban még csak vezetékes kapcsolaton, azaz az otthoni routerre kapcsolva tudja elérni a tévé a világhálót, a wifitámogatás nagyjából húszezer forintos felárral érhető el. Okostévé és okostévé között is jelentős lehet az eltérés: egy olcsóbb modell például csak a fenti példák mellett csak a hazai portálok híreit kínálja olvasásra, egy drágábbal viszont akár Skype-olni is lehet számítógép nélkül.

Hiába a szuper tévé, ha gagyi a forrás

Lehet a legjobb minőségű, full-HD felbontású, sok száz hertzes a tévé, ha gagyi forrásból érkeznek a jelek. A legtöbb otthonban a kábeltévé előfizetésekor kötnek kompromisszumot, és csak kisfelbontású csatornák elérését biztosító szolgáltatásra fizetnek elő, mert a nagyfelbontású tartalmakat sokszor jelentős felárral kínálják a hazai szolgáltatók.

Bár a set-top boxon (beltéri egységen) keresztüli digitális tévézés általában jobb minőségű, mint amikor a csatornák analóg jelként, közvetlenül dróton érkeznek a tévébe, ha a készülék elavult módon, például Scart-csatlakozón kapcsolódik a televízióhoz, a rendelkezésre álló extra képi és hanginformáció tetemes része elveszik - ráadásul ez a csatlakozó nem alkalmas HD-csatornák közvetítésére sem. Egyes szolgáltatóknál lehetséges az utóbbi években megjelent tévék oldalában lévő foglalatba süllyeszthető dekóderkártyák használata is a beltéri egységek helyett.

Forrás: AFP

Ha dekódermodul nem áll rendelkezésre, HDMI-csatlakozóval felszerelt beltéri egységet kell használni a legjobb minőségű tévézéshez: természetesen nagyságrendekkel szebb látványt csak a HD-felbontású csatornák kínálnak majd, de kis mértékben a kisfelbontású adások minősége is javul, ha a tévé és a set-top box modern, nagy mennyiségű képi és hanginformációk továbbítására alkalmas kapcsolaton kommunikálhat egymással.

Lökést adhat az olimpia a HD-nek

A UPC-nél az [origo]-nak elmondták, hogy az előfizetők többsége még a hagyományos felbontású csatornákat kínáló csomagokat és beltéri egységeket választja. Szűcs László, a  társaság kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint a lapostévék extra minőségét kiszolgálni képes HD-tévézés széles körú elterjesztését a legnézettebb kereskedelmi csatornák nagyfelbontásra váltása szokta generálni - itthon azonban a két legnézettebb csatorna, az RTL Klub és a Tv2 egyelőre normál felbontásban kínálja műsorait.

Az Antenna Hungária által MinDig TV néven működtetett földi sugárzású digitális televíziós platformon az m1, az m2 és a Duna Tv adásai HD-felbontásban is ingyenesen elérhetők, így például az olimpiai közvetítéseket is extra minőségben lehet majd ezen nézni. A földi sugárzású digitális televíziót az utóbbi néhány évben eladott televíziók mindegyike támogatja, csupán a vételi lehetőségektől függően szobai, vagy tetőantennát kell kapcsolni hozzájuk. Régi tévékhez külön adapter és beltéri egység is kapható, ezeken a képminőség ugyan javul az antennával fogható analóg tévéhez képest, de a HD-minőség így nem érhető el.

PC-vel és mozival fog konkurálni a tévé

Az, hogy a szolgáltatók által kínált fejlettebb beltéri egységek automatikusan képesek felvenni műsorokat, vagy meg lehet velük állítani az élő adást, nem újdonság, hiszen évek óta elérhető funkciókról van szó, amelyek használatához nincs szükség különösebben fejlett készülékre sem. A T-Home Archív TV nevű szolgáltatásával hat csatorna - többek közt az m1 és az RTL Klub - bizonyos műsorait - amelyekhez a tévétársaság rendelkezik az online tékákban való sugárzás jogaival -  tudja újranézni tévéjén egyetlen gombnyomással három napra visszamenőleg.

Megyeri Tibor, a Magyar Telekom termékmenedzsment és innováció igazgatója szerint az elkövetkezendő években a tévé egyre inkább az interaktivitás irányába fog elmozdulni: vagyis a cég arra számít, hogy jelentősen bővülni fog az archív szolgáltatásban elérhető tartalmak mennyisége mind a csatornák, mind a műsorok tekintetében. A fejlődés végén a tévénézés az internethez hasonló tevékenységgé fog válni: elég lesz leülni a készülék elé, és gombnyomással lehet majd elindítani a szimpatikus műsort akár akkor is, ha az fél órával korábban kezdődött.

A UPC-nél és a Telekomnál egyaránt a beltéri egységről elérhető interaktív szolgáltatások gyarapodására számítanak: a set-top boxok komoly riválisaivá válnak az okostévéknek: fejlettebb típusaikon internetezni lehet, más modelleket pedig hálózati médialejátszási képességgel vérteznek fel, így például a PC-n lévő filmeket is meg lehet nyitni rajtuk. A UPC tapasztalatai szerint az internetes tékáktól korábban irtózó filmipar hozzáállása is megváltozott, és valószínűleg már arra sem kell sokat várni, hogy egy filmet a mozis premier napján lehessen majd megnézni a szolgáltató tékájából.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.