Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra

pebble okosóra kickstarter óra karóra
Vágólapra másolva!
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor válik az óra, ha gyártását is meg tudják oldani a kifejlesztői.
Vágólapra másolva!

Kínai gyártókkal kell tárgyalnia, ipari mennyiségű óra legyártására alkalmas öntőszerszámokat kell kifizetnie a Pebble Technologynak, amely egy teljesen új, intelligens karóra kifejlesztését tűzte ki célul, a szükséges tőkét pedig internetes ötletportálon keresztül gyűjtötte össze. A projekt kiötlői a Kickstarteren sokkal több pénzt tudtak összekalapozni, mint amit az induláshoz szükségesnek tartottak, eredetileg mindössze százezer dollárt akartak begyűjteni az induláshoz. A jelentős többletbevétel hatására a fejlesztőknek ipari mennyiségű gyártásban kell gondolkodniuk, így elképzelhető, hogy hamarosan tömegével láthatjuk az utcán az intelligens karórát viselő embereket.

A kütyüimádók álmát valósítják meg

Az e-könyv olvasókból ismert e-tinta kijelzővel felszerelt Pebble - vagyis kavics - márka az első pillanatától kezdve a kütyürajongók kedvence és instant sikertörténet volt. Az óra drót nélküli kapcsolaton kommunikál az okostelefonnal, megjeleníti a naptár emlékeztetőit, mutatja a bejövő hívást, SMS-t, applikációkat is lehet rá telepíteni, és az időt is tulajdonosának preferenciái alapján mutatja.

Forrás: Pebble Technology
A pontos időt is mutatja, de senki sem ezért vette meg

Az óra sikeréhez hozzájárult, hogy Eric Migicovsky, a cég vezetője a kickstarterezőknek finomra csiszolt, kész prototípusokat tudott mutatni - derül ki a Wired magazin cikkéből. Mire az óra kikerült az oldalra, már több elvetett dizájn és néhány prototípus is volt a csapat mögött. Munka azonban még van az órával, a bemutatódarabokhoz használt áramköri lap egyelőre nem fér bele az óratestbe. A kísérletezéshez jobb az ilyen könnyen szerelhető lap, a gyártáshoz azonban meg kell tervezniük az órához passzoló miniatűr verziót is.

Forrás: Pebble Technology
Appokkal bármivé alakítható a Pebble óra

A leggyorsabban az a száz ember fog hozzájutni az okos karórához, aki a speciális 235 dolláros "hacker" ajánlatot választotta. Ez egy prototípus állapotú órát is tartalmaz, amit augusztusig postáz a cég. A csomag a teljes fejlesztőcsomagot és a sorozatgyártás megkezdése után egy végleges állapotú órát is tartalmaz, de az igazi értéke a néhány hónapon belül beszerezhető, gyűjtői darabnak számító első generációs Pebble.

Ipari méretekben kell gondolkodniuk

A Pebble-t gyártó csoportnak nemcsak tízmillió dollár (mínusz a Kickstarter részesedése) szakadt a nyakába, hanem egy hatalmas probléma is. Nem véletlen, hogy néhány nappal az adománygyűjtés eredetileg tervezett befejezése előtt lezárták az adományozási lehetőséget. Egy-egy dollárokkal lehet még támogatni a Pebble-t, ám olyan támogatói csomagok már nincsenek, amelyekért cserébe a megjelenést követően egy-egy óra is jár. A nemrég alakult cégnek így is több mint nyolcvanötezer darab Pebble-t kell legyártatnia néhány hónapon belül.

Forrás: Pebble Technology
A vékony óratestben el kell férnie az alaplapnak és az akkumulátornak is

Hasonló jellegű problémákkal kellett megküzdenie a brit Raspberry Pi miniszámítógépet előállító alapítványnak is. Az iskolások oktatására kitalált kütyüt Kínában kellett legyártatni, a folyamat pedig számos buktatót tartalmazott. Az kütyü piacra dobása egyszer például azért csúszott, mert a kínai összeszerelő üzemben nem megfelelő minőségű alkatrészeket használtak a miniszámítógéphez. A kínai gyártás furcsaságai a Pebble csapatát is meglephetik még, bár mellettük szól, hogy kisebb mennyiségben már készítettek okosórákat Blackberry telefonokhoz, így van már tapasztalatuk fizikai termékek készítésében.

Esélyt kapnak az új használati tárgyak

A Pebble történetének fontos tanulsága, hogy az internetezők komolyabb technológiai innovációk piacra dobását is képesek finanszírozni. Korábban is voltak olyan termékek, amelyek ipari gyártókapacitást igényeltek - ilyen például az Apple-boltok kínálatába is bekerült LunaTik alumínium óraszíj - ám a Pebble-hez hasonlóan komplexre nem sok példa volt.

Teljesen új technológiai termékeket még úgy sem egyszerű piacra dobni, derül ki a Fast Company cikkéből, ha az ötletgazda a hagyományos utat kívánja beájárni a közösségi finanszírozás helyett. Robert Fabricant, a Frog ipari tervezőstúdió alelnöke szerint rendkívül nehéz a kockázatitőke-befektetőket meggyőzniük az új hardverben gondolkodó startupoknak. Jellemzően akkor állnak kötélnek a befektetők, ha a Best Buy vagy a Walmart kereskedőházak vállalják a készülő termék terjesztését.

Forrás: Pebble Technology
Nehéz annak a dolga, aki hardvert akar fejleszteni kockázati tőkéből

Fabricant szerint a Kickstarter és a közösségi támogatás olyan formaterveket és ötleteket éleszthet fel, amelyek nem kerülnének gyártásba. A szakember szerint az Apple-féle i-termékek világában nagyon elmaradottak például a hagyományos tervek mentén gyártott konyhai mérlegek, termosztátok - van helye az innovációnak.

Valós veszélyek vannak

Fabricant nem hallgatta el a közösségi adakozással megvalósított hardverekkel kapcsolatos aggodalmait is. A termékek fejlesztése drága, és könnyű hibázni - nyilatkozta a szakember. Még a 260 millió dollárral induló Jawbone-nak is vissza kellett hívnia az Up nevű pulzusmérős karkötő egyik szériáját.

A Pebble által összegyűjtött tízmillió dollárba nem sok hiba fér bele, ráadásul a cégnek folyamatosan tájékoztatnia kell nyolcvanezernél is több befektetőjét arról, hogy mennyi pénz ment el a kínai munkásokra, vagy hogy mibe kerül Amerikába szállítani az órákat. A szakember derűlátóan áll hozzá a Kickstarterhez, sőt javaslatokat is megfogalmaz, merre fejlődhetne tovább az oldal, hogy alkalmasabb legyen az induló hardvercégek támogatására. Azt viszont egyértelművé teszik Fabricant sorai, hogy a Pebble Technology előtt van még a munka oroszlánrésze: tömegterméket kell készíteni a tervekből.