Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról

2012.05.24. 12:27

Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és plazmatévék utódjául szánt OLED-televízió, amelynek első példányát működés közben Monte Carlóban mutatták meg munkatársunknak.

Az LG új tévéje mindössze négy milliméter vastag, ennél vékonyabb televízió a világon még sosem készült nagy képernyővel: falra helyezve is alig emelkedik ki, előtte állva olyan érzése van az embernek, mintha egy kifüggesztett fotó képei elevenednének meg. A készülék két- és háromdimenziós tartalom lejátszásakor egyaránt élesebb, élethűbb képet ad, mint az eddig piacon lévő társai: a különbség még a gyártó saját felsőkategóriás LCD tévéjével összevetve is szembetűnő.

Az új típusú tévé vékonysága a drágább okostelefonokból ismert OLED-képernyőnek köszönhető, ezen ugyanis az LCD-vel ellentétben nem szükséges háttérvilágítást alkalmazni, amelynek beépítése növelné a készülék vastagságát, képpontjai ugyanis a plazmatévééhez hasonlóan saját maguk bocsátanak ki fényt.

Forrás: Fábián Tamás [origo]
Ilyen vékony tévéje még senkinek nincs otthon

Noha az ötvenöt colos, vagyis 140 centiméteres képernyővel szerelt készülék rendkívül magas ára miatt még az Egyesült Államokban is luxuscikknek számít, néhány éven belül a szerves fénykibocsátó diódás készülékek épp olyan megszokottá válnak majd, mint a boltok polcain sorakozó LCD-m, és plazmatévék - nem véletlen, hogy óriási fanfárral, Forma-1-es versenyzők és más celebek részvételével zajló show keretében mutatták be az új modellt.

Egyesíti az LCD és a plazmatévék előnyeit

Az OLED kijelzős készülékek teljesen eltérnek napjaink LED-tévé néven ismert modelljeitől, amelyek LCD vagyis folyadékkristályos megjelenítést használnak. Az OLED kifejezés a szerves fénykibocsátó dióda angol megfelelőjének rövidítése, az ilyen képernyőkön két elektróda között szerves félvezető anyagot helyeznek el, amely elektromos feszültség hatására fényt bocsát ki.

Az OLED egyesíti az LCD és a plazmatévék pozitívumait. A technológiából adódóan nincs háttérvilágítás (mint az LCD-k esetében), és a képpontok fényereje egyénileg szabályozható (akárcsak a plazmatévéknél), tehát a filmek sötét jelenetei is kifogástalanul festenek rajta. Ugyanakkor az OLED-tévé jóval kevesebbet energiát eszik, mint a plazma, fogyasztása nagyjából a LED-es LCD tévékkel azonos.

Forrás: Fábián Tamás [origo]
Olyan szépek a színei, mint egy plazmatévéé, de nem fogyaszt annyi áramot

Az LG OLED-tévéje 0,02 milliszekundum alatt képes frissíteni a képpontjait, ami a gyártó szerint százszor gyorsabb a hagyományos képernyők teljesítményénél, így elmosódás nélkül lehet rajta élvezni például filmek akciójeleneteit vagy egy focimeccs hajráit. Az új típusú tévé premierjén részt vevő munkatársunk benyomásai szerint az OLED-tévén a háromdimenziós hatás is jobban érzékelhető volt, bár 3D-szemüveg viselésére még ennél is szükség van.

Még ki kell forrnia a technológiának, hogy olcsó legyen

Számos előnye mellett nem véletlen, hogy eddig nem gyártottak nagyméretű OLED-kijelzővel ellátott készülékeket. Higyed Gábor, a Geeks.hu nevű technológiai portál tévékkel foglalkozó szakértője szerint az OLED-ben gondolkodó cégeknek trükközniük kell a színekkel, mert az ezekben a készülékekben használatos kék képpontok élettartama nem éri el a színes kép előállításához szükséges zöld, vörös és fehér képpontokét. A problémát különböző ügyeskedéssel, például színszűrőkkel vagy a többi pixelnél nagyobb méretű kék pontok alkalmazásával oldják meg.

OLED-tévéjének színhűségét az LG például egy négyszínű pixelnek nevezett technológiával biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a vörös, zöld, kék alapszínekhez egy fehér alpixelt is hozzáadtak, ami a színárnyalatok és tónusok pontosságának növelését szolgálja. Hogy a megoldás mennyire stabil, és a képpontok élettartama mennyire hosszú távú, azt majd csak a készülékek tesztelése után lehet megállapítani.

Forrás: Fábián Tamás [origo]
Alig fog kiállni a falból egy OLED-tévé

Közel hárommillió forintba fog kerülni

Az LG első OLED-es tévéje várhatóan az év második felében kerül majd forgalomba Európában, közel hárommillió forintnak megfelelő áron. Mivel ennyire magas az ára, elképzelhető, hogy  Magyarországra csak jövőre fogják bevezetni a terméket - mondta az [origo]-nak Szili Krisztián, az LG marketingmenedzsere.

Nem először debütál lapostévé ilyen magas áron: korábban a LED-es LCD és a plazmatévék is luxuscikkekként jelentek meg a fogyasztói forgalomban, azonban a gyártás optimalizálásának köszönhetően ma már egy átlagos magyar család is megengedheti magának ezeket a gépeket. Várhatóan az OLED-es tévékkel is ez fog történni, pláne, hogy az LG mellett más gyártók - például a Samsung - is piacra lépnek majd ilyen készülékekkel, a Sony és a Panasonic pedig közös gyártásukban gondolkodik.