Hatvan magyarországnyi gépen fut Windows 7

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette, hogy három évvel ezelőtti megjelenése óta hatszázmillió darab licencet adott el a Windows 7 operációs rendszerből.
Vágólapra másolva!

Ezt a társaság a tajvani Computex technológiai vásáron jelentette be. A Windows 7 2009 októberében jelent meg, első évében 240 millió darabot adtak el belőle, idén januárra pedig 525 millió darab kelt el belőle, azóta azonban további több mint 75 millió licencet vettek meg a Microsofttól világszerte.

A szoftvercég statisztikái szerint az internetre kapcsolt számítógépek 40 százalékán fut már, és a szoftver eddig a cég adott idő alatt a legjobban fogyó operációs rendszere.

Még mindig az XP-t használják a legtöbben

A szoftverek globális elterjedtségét vizsgáló NetMarketshare statisztikái szerint még mindig a tizenegy évvel ezelőtt megjelent Windows XP-t használják a legtöbben világszerte, amely 44,85 százalékos részesedéssel rendelkezik. A Windows 7 csúfosan megbukó elődje, az XP utódjául szánt Vista csupán a PC-k 6,88 százalékán van használatban, de még ez is magasabb, mint a Mac OS X és más rendszerek elterjedtsége.

A magyarországi felhasználókat vizsgáló Rankings.hu statisztikái szerint itthon is a Windows XP vezet 49,37 százalékos részesedéssel, de a Windows 7 is alig van lemaradva 41,7 százalékos részesedésével. A magyar felhasználók zöme megszabadult Vistájától, már csak 3,62 százalékuk használja ezt a rendszert, és kimagasló az Android szoftvert futtató eszközök aránya (1,58 százalék), míg a Mac OS X csak 1,12 százalékon áll hazánkban.