Közel száz darab miniatűr digitális fényképezőgép található belsejében, és ötven gigapixeles felbontású óriásfotókat képes rögzíteni két amerikai egyetem kutatóinak fejlesztése.

Ötven gigapixeles, vagyis több mint ötvenezer megapixeles felbontású képet készítő fényképezőgépet építettek meg az amerikai Duke Egyetem és az Arizonai Egyetem mérnökei - adta hírül a Nature című amerikai tudományos folyóirat. A készüléknek egyelőre csupán egyetlen prototípusa létezik, amelyet a mintegy hetvenöt centiméter széles és magas, fél méter mély vázba építettek be. A jelenleg kapható mobiltelefonok öt-nyolc megapixeles, egy tipikus zsebfényképező tíz-tizenöt megapixeles, egy profi tükörreflexes modellek pedig legfeljebb húsz-huszonkét megapixeles felbontású fotókat tudnak rögzíteni.

Forrás: Nature
Kis képekből rakja össze az óriási panorámát (a képre kattintva nagyban is megnézheti)

Az AWARE-2 névre keresztelt kamera vázában a fő objektív mellett összesen kilencvennyolc darab mikroméretű,
egyenként 14 megapixeles képérzékelővel szerelt másodlagos digitális fényképezőgép található meg. A miniatűr kamerákat a fő objektív körül egy méhkaptárra hasonlító, félgömb alakú tartó fogja össze, amelynek belső oldalán rögzítették a lencsék képét továbbító vezetékeket. A közel száz minikamera ugyanis különálló módon rögzíti a képeket, ezeket a berendezés bonyolult képfeldolgozó egysége képes összeilleszteni egybefüggő, ötven gigapixeles felvétellé. A  kamerarendszer vezérlését bármilyen hagyományos laptopról meg lehet oldani, a képi információk gyors továbbítását gigabites hálózati kapcsolat biztosítja.

A gigapixeles fotótechnológia kifejlesztését az Amerikai Védelmi Minisztérium kutatásokért felelős részlege, a DARPA támogatta. Bár jelenleg egy ilyen kamera megépítése még csillagászati összegeket emészt fel, a Nature-nek nyilatkozó szakértők szerint öt éven belül a megoldás kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válhat. A kamera építői szerint a gigapixeles technológia más kiépítésben akár 220 darab másodlagos lencsével is tudna dolgozni, így pedig látószögét is jelentősen lehet bővíteni.

Forrás: Nature
Ebbe a vázba építették a gigapixeles kamerát

Magyarok már nagyobb képet is készítettek

A készülék által készített ötven gigapixeles fénykép ugyan óriási, de egy világrekordhoz nem elég nagy egy felvétele. Már egy magyar csapat is készített a János-hegyi kilátóból olyan képet két évvel ezelőtt, amely hetven gigapixel felbontású. A fotóhoz két fényképezőgépre, és a kamerát automatikusan forgató állványra volt szükség, amelyek egyenként való exponálása az amerikai kamera működésénél jóval több időt vett igénybe. A magyarok hetven gigapixeles képe több mint százötven méter hosszú lenne, ha kinyomtatnák. A világrekordot jelenleg egy Sanghajról készült 272 gigapixeles panorámakép tartja, amit tizenkétezer darab digitális fotóból illesztettek össze.